Az Észak-Irakban állomásozó török katonák azonnali kivonulására szólított fel Bagdad, és elítélte a török parlament hét végi döntését, amellyel újabb egy évvel meghosszabbította a török hadsereg szíriai és iraki hadműveleteire adott felhatalmazását – jelentette szerdán a Turkish Minute angol nyelvű török ellenzéki hírportál.
Az iraki törvényhozás közölte: nem fogadja el a határokon átívelő katonai műveleteket lehetővé tevő, október elsejei török döntést. Az iraki parlament keddi határozatában a török katonai jelenlétet törvénytelennek, a hadsereg egységeit pedig megszálló erőnek minősítették.

A török külügyminisztérium elítélte Bagdad határozatát, amelyet haszontalannak és provokatívnak nevezett.

Iraki hírforrások szerint Haider al-Abádi iraki kormányfő kedden ismételten felszólított a török erők kivonására. Közölte: Irak nem akar katonai konfrontációba keveredni Törökországgal.

Az Anadolu török állami hírügynökség jelentése szerint az újabb parlamenti felhatalmazással a török hadsereg 2017. október 30-áig folytathatja a kurd szélsőségesek és az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet elleni offenzíváját.

Törökországnak tavaly december óta Irakban is van egy harckocsikkal és tüzérségi fegyverekkel felszerelt zászlóalja a Moszul közeli Basika város térségében. Feladata, hogy iraki szunnita önkénteseket képezzen ki és fegyverezzen fel a 2014 júniusában az Iszlám Állam kezére került Moszul visszafoglalására indítandó támadáshoz.

Bagdad már akkor sem nézte jó szemmel a csapatmozgást, és Ankara állításával szemben nyomatékosította, hogy a török katonai egységeket az iraki kormány hozzájárulása nélkül vezényelték Basika térségébe. Ibrahim Kalin török elnöki szóvivő kedden közölte, hogy a hadsereg eddig ötezer katonát képzett ki Észak-Irakban, amelyet Ankara az augusztus 24-én Észak-Szíriában indított hadművelet mintájára szintén meg akar tisztítani az Iszlám Államtól és más terrorszervezetektől.

Az iraki kormány az idén jelentette be, hogy Moszul visszafoglalására készül, és nagyszabású hadműveleteket indított a szunniták lakta északnyugati területek irányába. Irak szunnita törzsei azt mondják, ugyanúgy ki vannak szolgáltatva a kormányerőket támogató síita milíciáknak, mint a szélsőséges szunnita Iszlám Állam dzsihadistáinak. Megfigyelők szerint a síita fegyveresek már visszaéltek hatalmukkal a szunniták kárára, ezért jelenlétük kockázatos, emiatt ugyanis az északi területek zömében szunnita lakossága esetleg szembefordulhat a kormányerőkkel.

Németh Szilárd gratulált a Telekomnak a hajléktalan nevére eladott kétszázezer SIM-kártyához

Hihetetlen, de minden idők legbékésebb korszakában élünk

Rendőrök mentették meg lincselő tömegtől a csecsemőt megrontó pedofilt

Micsoda? Hogy győzött az IGEN?

Megbírságolhatják a kivándorolt magyarokat, ha a szülőföldjükön műtik meg őket