Négy ponton módosítaná az alaptörvényt a kormány, többek között rögzítenék, hogy tilos a csoportos betelepítés. Orbán Viktor miniszterelnök szerint egy új, pártok felett álló egység jött létre, miután a vasárnapi népszavazáson 3,3 millió ember elutasította a brüsszeli kvótát.
Az Európai Unió nem hozhat olyan döntéseket, amelyek egy nép alkotmányos identitását az akarata ellenére megváltoztathatják – szögezte le Orbán Viktor tegnapi sajtótájékoztatóján. A miniszterelnök hangsúlyozta: október 2-án az érvényesen szavazók 98 százaléka nemmel voksolt a betelepítésre, ami „egy olyan politikai akarat, egy olyan egység, amely korábban egyetlen más kérdésben sem nyilvánult meg ilyen egyértelműen”.

– Ez egy új, pártok felett álló egység – hívta fel a figyelmet a kormányfő. Hozzátette: ezt még azok is így látják, akik valószínűleg más politikai erőkkel szimpatizálnak, és más eligazítást kaptak pártjaiktól arra vonatkozóan, hogy milyen magatartást kövessenek a népszavazáson. Orbán Viktor szerint az, hogy egymillióval többen szavaztak nemmel, mint a Fidesz–KDNP hagyományos szavazóbázisa, jól mutatja, hogy az emberek ezt nem párt-, hanem nemzeti kérdésnek tekintették.

A miniszterelnök jelezte, „ennek a 3,3 millió embernek a nevében” kezdeményezett alkotmánymódosítást, hogy világosan kimondják: a magyar parlament hozzájárulása nélkül Brüsszel semmilyen uniós előírással sem telepíthet Magyarországra bevándorlókat. – Megtiltjuk a csoportos kényszerbetelepítést, mert ez szuverenitási kérdés, és semmilyen brüsszeli döntés nem kérdőjelezheti meg Magyarország területi egységére és népességére vonatkozó elidegeníthetetlen rendelkezési jogát – nyomatékosította.

Az alaptörvényt négy ponton módosítanák, amelyek között szerepel egyebek mellett az, hogy „a szabad mozgás és tartózkodás jogával nem rendelkező személyt Magyarországra csak a magyar hatóságok által egyedileg elbírált kérelmére, az Országgyűlés által megalkotott törvény szerinti eljárásban meghozott törvényes határozat alapján lehet betelepíteni”. Emellett rögzítenék, hogy „tilos a csoportos betelepítés”. A kormányfő kérdésre kitért arra is, hogy a népszavazás és az alkotmánymódosítás együtt erősebb pozíció, mint ha csak referendum lenne.

Kósa Lajos ismertette: a Fidesz–KDNP képviselőcsoportjai által támogatott alaptörvény-módosítási kezdeményezést október 10-ig kell beterjesztenie a kabinetnek a T. Ház elé. Utóbbiról október 17-én tárgyalhat a parlament, és november 8-án szavazhatnak is.

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett: a szocialisták a kampányban többször jelezték, hogy a népszavazást feleslegesnek ítélik, kötelező betelepítési kvóta nincs is, de a magyar parlamentben egy ilyen tárgyú törvényjavaslatot támogatnának. A Jobbik pedig szintén alkotmánymódosítást javasolt.

A Jobbik és az LMP részt vesz az egyeztetésen

Az MSZP szerint érvénytelen népszavazásra hivatkozva nem lehet az alaptörvényt módosítani, így nem is vesznek részt az e témában tervezett ötpárti egyeztetésen. Tóth Bertalan frakcióvezető úgy vélekedett: nem legitim az alaptörvény megváltoztatása a választók többségének felhatalmazása nélkül. Közlemé­nyében azt írja: a diktátorok útjára lép Orbán és a Fidesz, ha kizárólag a szavazáson részt vevő kisebbség álláspontját veszi figyelembe. Vona Gábor úgy nyilatkozott, hogy a Jobbik ismét egy lépéssel a Fidesz előtt járt az alaptörvény módosítása kapcsán.

A politikus kiemelte: Magyarország biztonsága érdekében készek támogatni egy, a Jobbikéval megegyező tartalmú alaptörvény-módosítást, a nemzeti ügyekben elkötelezett pártként részt vesznek az ötpárti egyeztetésen. Kész az egyeztetésre az LMP is. Gál József szóvivő elmondta: a módosítás teljes szövegének ismerete után tudnak állást foglalni a kérdésben. A DK úgy véli: aki részt vesz az alaptörvény módosításában, az szembemegy a népakarattal. Ezzel össz­hangban távol maradnak a vitától és a voksolástól is. Az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor lapunknak úgy fogalmazott: az Együtt nem ért egyet az alkotmánymódosítással, nem is támogatják azt, mert alkotmányellenesnek tartják. A PM szintén távol marad az alaptörvény-módosítási folyamattól.

A BBC humoristája borítja a bilit: Azért rúgtak ki, mert fehér vagyok

Évekig nem adják ki a nyíregyházi gyilkos orvost! Gyanítjuk, hogy a SRI-nek dolgozott!

Önnek is nőtt a jövedelme évi 123 ezer forinttal

Bozótvágóval akart ölni a borsodi közmunkás

Soros György civiljei küldhették a magyar határ felé a migránsokat, de idő előtt elfáradtak