A 8 ázsiai férfiból álló, az angliai Rotherhamben garázdálkodó csapat évekkel ezelőtt több nőt is megtámadott, majd áldozataikat többen is megerőszakolták - a legfiatalabb "játékszerük" egy 13 éves kislány volt.
A fiatal lánynak a banda vezetője, Sageer Hussain azt mondta: „a fehér nők csak szexre jók, mert mind csak r*bancok.”

A csapat tagjait most sikerült elfogni - írja a Metro.

A most már 30 éves Sageer korábban azzal dicsekedett társainak, hogy a rasszizmus életforma, amit ő tökélyre fejlesztett. A bűnbanda nyolc tagja közül négyen egy családból érkeztek - ketten testvérek, és egy-egy unokatestvérük is csatlakozott a helyi "rémekhez". A csapat ellen összesen 19 vádpontban indítottak eljárást.

A 13 éves áldozat ma már 27 éves. A tárgyaláson azt mondta, kétszer is panaszt tett a rendőrségen a támadói miatt, de a rendőrök elvesztettek néhány bizonyítékot, és alapos vizsgálatot sem végeztek. A lányt még 2003 áprilisában és októberében erőszakolta meg Sageer, de miután a családot többször is megfenyegette a banda, ejtették az ügyet. A szülők még egy parlamenti képviselőnek is írtak az ügyben, de végül félelmükben elköltöztek Spanyolországba. A fiatal nő 3 éve tért vissza az országba azért, hogy megerősítse korábbi vallomását, és igazságot követeljen.

A nyomozók szerint a bűnbanda gondosan kitervelte, kiket támadnak meg, és áldozataikat faji okokból is megalázták. A lányokat kezdetben hitegették, kedvesen viselkedtek velük, majd kihasználták hiszékenységüket – előbb cigarettát, alkoholt vagy éppen füves cigit adtak a fiataloknak, majd megerőszakolták őket. Ha a lányok ellenkeztek, azzal fenyegetőztek, hogy az anyjukat is csoportosan megerőszakolják.

A banda tárgyalását november 4-én tartják.