A svéd rendőrség teljesen elvesztette az irányítást – írja a Krone.at svédországi sajtóforrásokra és rendőrségi jelentésekre hivatkozva. 
A portál szerint a skandináv országban a bevándorlási krízis óta látványosan megnőtt a bűnesetek száma, a rendőrség 55 olyan „no-go” zónát tart számon, ahol mindennaposak az atrocitások, a rendőröket pedig kövekkel dobálják meg. Mint kiderült, Svédország igyekszik összefogni a skandináv országokat, hogy az elutasított migránsokat a Dublini rendelet egy passzusára hivatkozva Magyarországra toloncolhassák, mivel a görögök helyett hazánk volt az első uniós ország, amely regisztrálta a menekülteket. Civil szervezetek emellett állami támogatással készítik fel a “bennszülött lakosságot”, hogy hogyan kell élni egy migránsok által átformált Svédországban.

A Krone.at portál arról ír, Svédország hagyományosan liberális bevándorlás-politikát folytat, ráadásul az egyik legnépszerűbb célország a menedékkérők számára. Ugyanakkor a bevándorlási válság óta rohamosan növekszik a bűnelkövetések , a lopás, a szexuális, és csoportosan elkövetett bűncselekménynek száma és a vandalizmus. Nőttek a hivatalos személy ellen elkövetett bűnesetek szám is. Egy rendőrségi jelentés szerint előfordult, hogy maszkos elkövetők egy rendőrautót is elkötöttek.

A rendőrök 80 százalékát legalább egyszer érte valamilyen támadás a munkájával összefüggésben. A mindennapos veszély vállalásához képest a fizetésük túl alacsony. A szóvivő szerint rendőrkollégái frusztráltak a túl sok bevetés miatt, ráadásul az ország egyes területein általánossá vált, hogy a hivatalos személyeket kövekkel dobálják meg.

A városok közül a legkirívóbb Malmö, ahol 2016. februárja óta 70 autót gyújtottak fel.

Svédország bepanaszolta Magyarországot a dublini egyezmény figyelmen kívül hagyása miatt. A skandináv országok kétezer migránst küldenének vissza Magyarországra. A svéd Morgan Johansson szeptember eleje óta igyekszik egységbe kovácsolni Dániát, Norvégiát és Finnországot annak érdekében, hogy közösen kötelezettségszegési eljárást indítsanak Magyarország ellen.

A svédek indoklása szerint mivel Magyarországon vették nyilvántartásba a menekülteket, így feltételezésük szerint ez bizonyíték arra, hogy itt léptek be először az EU területére. A témában megszólaló Tóth Norbert, nemzetközi jogász szerint egyértelmű, hogy ez nem igaz, hiszen Görögország mulasztotta el a migránsok nyilvántartásba vételét.