Egy svájci parlamenti képviselő jogsértőnek tartja, hogy a muszlim nőknek vallási okokból engedélyezik a fejkendő viselését az útlevélképhez, miközben mindenki más számára tilos például kalapban fotózkodni a hivatalos dokumentumhoz. A probléma még az iszlám világban is fejtörést okoz.
Walter Wobmann szerint ha az iszlám által előírt fejkendő viselése vallási okokból engedélyezett, akkor érthetetlen, miért nem szabad más fejfedőt feltenniük olyan embereknek, akik nem muszlimok. „Ez nem vallásszabadsági kérdés, hanem esélyegyenlőségi” – mondta Wobmann, a Svájci Néppárt tagja. A radikális jobboldali mozgalom képviselője már korábban ismertté vált hazájában azzal, hogy aktívan kampányolt a minaretek építése ellen és az Afganisztánban használatos, teljes testet és arcot elfedő ruha, a burka betiltása mellett. Svájcban engedélyezett a muszlim nőknek a hajuk eltakarása, ha az arc a fotón felismerhető marad.

A probléma megoldása azonban nem egyszerű. Az iszlám ugyan nem írja elő, de az Öböl-térségben élő nők túlnyomó többsége kendőt tesz az arca elé, és csak a szeme látszik, ha az utcán jár, mivel így értelmezi a vallás ruházatra vonatkozó előírásait. Ennek megfelelően egyes nagyon mélyen vallásos nők azt se tartják elképzelhetőnek, hogy bármikor felfedjék az arcukat ismeretlenek előtt, így a hivatalos fotókon is csak a szemük látszik, az arcuk nem. Az Egyesült Államokban perre is ment egy muszlim nő. A 2003-as bírósági döntés során a nő vallási jogaira hivatkozva tagadta meg a kendő eltávolítását, a bíróság viszont úgy értelmezte, a kendő eltávolítása egy pillanatra nem túl nagy kérés a közjó érdekében, esetünkben az azonosítás céljából, így elutasította a nő kérését. Kanadában abból kerekedett botrány, hogy egy ott élő muszlim nő az állampolgári esküt lefátyolozva akarta elmondani, vallási jogai­ra hivatkozva.

Szaúd-Arábiában viszonylag kevés problémát jelent a lefátyolozott nők ügye, mivel többségük hajlandó megmutatni arcát a női tisztviselőknek. Akik nem, azok egyébként se utaznak külföldre, ráadásul a szaúdi rendszerben sokuknak nincs is útlevele, hanem férjük, apjuk vagy fiútestvérük dokumentumaiban szerepelnek függelékben, ahhoz pedig nem jár fotó, elég a név. A szaúdiaknál állandó terv a felügyeleti rendszer reformja, így például a nők is kaphatnának útlevelet, de a többség számára az önrendelkezés okozta örömöt háttérbe szorítja a dokumentumok után járkálás fáradalma.