Az 1700 fős osztrák település, Nickelsdorf polgármestere a migránsválság kapcsán adott interjút a német Focus.de-nek. Az elöljáró úgy fogalmazott, hálás Orbán Viktornak, aki nem tett mást, csak betartotta a törvényeket.
A polgármester kritikával illette a tavaly történtek kapcsán az akkori szocialista kancellárt,Werner Faymannt, aki meghívta a migránsokat, de amikor segítségre lett volna szükségük a válság kezelésében, akkor nem lehetett őt elérni – mondta a városvezető.

A Focus.de-nek adott polgármesteri interjúban rákérdeztek, mit gondol a kerítésépítés miatt Németországban időnként kritikával illetett Orbán Viktorról.

A városvezető egy gesztussal megemelte képzeletbeli kalapját és azt mondta: „Csak hálás lehetek Orbánnak”.

Zapfl kijelentette: „a magyar miniszterelnök csak azt tette, amit a törvény előír, megvédte a schengeni határt”.

Orbán kerítése nélkül a nickelsdorfi káosz elhúzódott volna” – tette hozzá.

Véleménye szerint ha egy évvel ezelőtt megkérdezték volna a nickelsdorfiakat a menekültek fogadásáról, egyharmaduk helyeslő, egyharmaduk elutasító, egyharmaduk pedig tartózkodó választ adott volna, de ma már legalább kétharmaduk azt mondaná: kérlek, ne gyere.