Egy különös optikai csalódást kapott fel az internet, amely szemünk és agyunk kapcsolatáról is árulkodik. Önnek is eltűnnek a pontok a képről?
A cikkünkben is látható, különös kép futótűzként terjed az interneten az utóbbi hetekben. Az ábrán szürke vonalak keresztezik egymást átlósan, függőlegesen és vízszintesen, minden ötödik találkozási pontjukon pedig látható egy fekete pötty - illetve látható lenne, ha az agyunk hagyná azt nekünk. Egy optikai csalódásról van ugyanis szó, amely elhiteti a szemünkkel és a fejünkkel, hogy a monoton vonalak végén, látásunk perifériája felé tulajdonképpen nincs is semmi látnivaló.

Az ábrát Kitaoka Akijosi japán professzor tette közzé néhány napja, eredetileg pedig még egy tudományos szaklapban, a Perceptionben jelent meg 2000-ben. Az Index szerint a képet több ezren osztották meg, és a felhasználók többsége azon tanakodik, hogy miért nem látják egyszerre a fekete pontokat. Ennek magyarázatához agyunk működését, pontosabban a szemünkkel kapcsolatos információk feldolgozásának módját kell megértenünk. Periférikus látásuk ugyanis az állatvilág többi látószervéhez képest viszonylag korlátozott. Ha például egy szövegben egy szóra koncentrálunk, akkor azt tisztán látjuk, de a szöveg szélén lévő szavak elmosódottak. Agyunk ilyenkor próbálja kikövetkeztetni, hogy a periférián mi látható, vagyis amikor a fekete pöttyöt nézzük, akkor az agy kiegészíti az ábra széleit is.

Mivel a szürke vonalak szabályosan haladnak és ugyanolyan távolságokon belül metszik egymást, agyunk jogosan hiheti azt, hogy nincs is semmi egyéb a végükön, így számunkra azok meg sem jelennek. Ha másik pöttyre fókuszálunk, akkor a kép más részei kerülnek perifériára, és ezek alapján tűnnek fel a pöttyök.