– Merre jártak? – kérdezi a szerb benzinkutas a szabadkai Mol-kútnál. – Albániában – mondom. – És milyen Albánia? – Egzotikus – válaszoltam röviden, szerény angoltudásommal. A kutas ezen nagyot nevetett, és rögtön elkezdte mesélni a kollégáinak tömör, frappánsnak tartott válaszomat. Pedig Albánia valóban egzotikus ország, noha keveset hallani róla a híradásokban.
Érdekes, hogy a közel 900 kilométeres úton három határon át mindenütt kétszer van határellenőrzés, ki- és belépésnél egyaránt, és csak a szerb–montenegrói és a montenegrói–albán határon kérték a gépkocsi forgalmi engedélyét, de a jogosítványomra nem voltak kíváncsiak. Eszembe is jutott az anekdota, mely szerint a német utazási irodák így hirdetik az albániai üdülést: „Nyaraljon Albániában, az autója már úgyis ott van!”

Albániában nem történik semmi különös. Azt sem tudja senki, hogy Albánia NATO-tagállam. Pedig egy hatalmas NATO-támaszpont van ott. Vendéglátóm szerint Albánia USA-gyarmat. Az alig 2,5 milliós országban érdekesen ötvöződik az egykori szocialista múlt a jelen vadkapitalizmusának balkáni változatával. Ismerősöm szerint mindent átsző a korrupció, még álláshoz jutni is csak a kinevező lefizetésével lehetséges.

Egy montenegrói határhoz közeli nagyvárosban járva az utcakép is vegyes: szocializmusból ottmaradt lepusztult panelházak és frissen felújított, klasszikus építészeti gyöngyszemek egyaránt láthatók. Kissé riasztó az autók állandó, szinte folyamatos dudálása (mindenért tülkölnek), és feltűnő, hogy a közel százezres városban egyetlen közlekedési lámpa sincsen. Van viszont sok kóbor kutya, és noha van szervezett hulladékgyűjtés, mégis nagyon szemetes az utca.

Van még rengeteg kisbolt, kávézó, és mindennap piac az utcán, ahol olyan kiváló minőségű vágott dohány is kapható, amivel a Camel cigarettákat töltik, és mindez bagóért: fél kiló dohány 500 lek, azaz 1200 forint. Amúgy nem jellemző, hogy az áruk árát feltüntetik, és nemcsak a piacon, hanem a büfékben, kávézókban, kisvendéglőkben sem. A tengerparti halsütőnél papírra leírattam, hogy mennyibe kerül a bemutatott kis hal, és noha 100 leket írtak a papírra, a három halért mégis 1000 leket számoltak fel.

A várostól húsz kilométerre található a csodálatos tengerpart. Nincsenek már meg azok a betonbunkerek, amelyekből lőtték volna Enver Hodzsa katonái a partra szállókat, de a part menti sziklába épített ágyúállások még láthatók. A víz kellemesen hűs és kristálytiszta, mentes az algától, hínártól, egyéb növényzettől, és a fokozatosan mélyülő vízben végig csodás homokon lehet haladni egyre beljebb. Természeti szépségekben egyébként is gazdag Albánia. A városszéli, fél Balaton nagyságú Shkodrai-tó vize is kellemes, szinte meleg a nyárias forróságban, míg a várost átszelő Drin, a gyors folyású hegyi folyó kristálytiszta, jéghideg vizével nyújt kellemes felüdülést.

Vendéglátóm régi ismerősöm, akit még albán–magyar tolmácsként ismertem meg. Romániában és Magyarországon szerzett diplomát, öt nyelvet beszélő, középkorú értelmiségi, művészlélek. Kőkemény neoliberális világnézete sajátosan ötvöződik muzulmán mentalitásával, ami némi identitászavarral jár, csakúgy mint a magyar feleség, majd lengyel élettárs, a többéves varsói és albániai tartózkodás, majd ismét Pesten, a román–sváb–magyar újabb élettárs okozta párkapcsolatok.

Legalább annyira egzotikus személyiség, mint amennyire egzotikus ország Albánia. Jól jellemzi az a megjegyzése, amit a Shkod­rai-tó felett megjelenő, ökölbe szorított kézből égre meredő középső ujjat formázó bárányfelhő láttán megjegyzett: Mohamed ujja. Ebben a közismert, intézményes jelű „bemutatást” ábrázoló felhőben Mohamed ujját vélni felismerni olyan árulkodó tény, mint az, hogy vendéglátóm az egyik magyar egyházi egyetemen oktat Budapesten.

Ma már azonban a vak is látja, hogy nem a muzulmánok jelentik az igazi veszélyt a világra. A ránk zúdított muzulmán tömeg csupán eszköze egy nagyravágyó dollármilliárdos matuzsálem ördögi tervének, amellyel meg akarja hódítani Európát, hogy tettestársaival a világ urai szerepében tetszeleghessen. Elképzelése szerint az idecsődített muszlimok elvégeznék a piszkos munkát, Európa nemzetállamainak megroggyantását, és ezután következne a rendcsinálás, amolyan neoliberális, amerikai módra, kíméletlenül eltakarítva minden akadályt a totális hatalom útjából. Hozzácsapva Európát a Clinton-klán irányította Amerikához. Ez a Soros-terv. Európa népei megérdemlik a sorsukat, ha hagyják ezt a tervet megvalósulni, megvalósítani.

A szerző nyugalmazott ügyvéd