Csütörtökön, Gyurcsány Ferenc, a DK rendíthetetlen elnöke kedvenc Sancho Pansájával, Molnár Csabával Londonba látogatott, hogy meggyőzze a kint élő magyarokat az október 2-i kötelező betelepítési kvótákról szóló népszavazástól való távolmaradásról. 
A Viktória pályaudvar mellett lévő Brass Monkey pubban mintegy negyvenen jelentek meg. A DK szerény számú hívei mellett számos nemzeti érzelmű londoni magyar is tiszteletét tette a volt miniszterelnök hakniján. Néhányan közülük keresetlen szavakkal és kellemetlen kérdésekkel ostorozták Gyurcsányt, aki meg is szakította előadását. Molnár Csaba egy demokratikus párthoz méltóan, sörrel a kezében „hülye nácinak” nevezte az ellentábor tagjait. Végül rendőrt hívtak a nemzeti érzelmű résztvevőkre, akik közül néhányat kivezettek a sörözőből.

Gyurcsány stand upját azzal indította, hogy bár kerestek, de nem találtak Londonban „No go zónát” majd a jelenlévőket a népszavazástól való távolmaradásra kérte. Ekkor a hallgatóság soraiból egy felháborodott kint élő magyar azt mondta:

Elnézést, nem szégyelli magát? Tönkreteszik az országot teljesen, nekünk ide kellett menekülnünk, ezek után meg idejön prédikálni?

Egy másik Gyurcsánnyal láthatóan nem túlságosan szimpatizáló szintén kint élő férfi pedig felajánlotta a DK elnökének, hogy szívesen elviszi egy „No Go zónába”. Ez már sok volt az egykori miniszterelnöknek és ekkor megszakította a beszédét, majd megőszült szimpatizánsai közé menekült.

Ezután információink szerint a személyzet tagjai kihívták a rendőröket, akik kivezették a DK-sok számára kellemetlen résztvevők egy részét. Gyurcsány így már nyugodtabb körülmények között oszthatta meg veretes gondolatait a jelenlévőkkel. Ám sok oka így sem maradt az öröme, mert bőven voltak még az ellentáborból a sörözőben, akik aztán ismételten kellemetlen kérdésekkel bombázták a DK elnökét.


SÖRREL A KEZÉBEN HÜLYE NÁCIZOTT MOLNÁR

A lapunk birtokába jutott felvétel tanulsága szerint Molnár Csaba lerasszistázta és „hülye nácinak” nevezte a nemtetszésüket kinyilvánító magyarokat, akik ezt kikérték maguknak.

„Ha rasszista lenne, nem dolgozhatna Angliában, feketékkel és minden más nációval”

A LŐTÉRI KUTYÁT SEM ÉRDEKELTE GYURCSÁNY LONDONBAN

A rendezvényen mindösszesen negyvenen vehettek részt, ám sokan nem azért érkeztek, hogy bólogassanak és tapsoljanak a DK elnökének.

Gyurcsány Facebook-oldalán a helyzetet azzal akarta menteni, hogy a magyar követség dolgozóit gyanúsította meg „hangoskodással”.

A találkozó elején három ember iszonyatosan hangoskodott. A többi magyar a londoni nagykövetség munkatársait ismerte fel bennük. Mikor felismerték őket, megszégyenülve, sietve távoztak. De meg lehetnek ijedve Orbánék a népszavazás miatt, ha erre használják a nagykövetséget. Silányok vagytok.

Ezzel szemben lapunk úgy tudja, hogy a nagyjából tíz főt számláló ellentábor tagjainak semmi közük a magyar követséghez, csupán Londonban élő nemzeti érzelmű magyarokról van szó. Gyurcsány állításaival szemben pedig az igazság az, hogy csupán rendőri felszólításra hagyták el a helyszínt, és egyáltalán nem voltak megszégyenülve.


A KÜLÜGY IS CÁFOLTA GYURCSÁNY ÁLLÍTÁSAIT

„Hallottunk mi is arról, hogy Gyurcsány Ferenc rendezvényén volt valami nézeteltérés, azt tudom ezzel kapcsolatban mondani, hogy a magyar nagykövetség egyetlen alkalmazottja sem vett részt az eseményen” – Menczer Tamás, sajtófőnök, Külgazdasági és Külügyminisztérium.