A fenti mondat egy Szív utcai ingatlantulajdonos szájából hangzott el, mikor magyar létemre érdeklődtem az angolul meghirdetett lakása iránt. Nem tudtam volna kifizetni, de nem is szívesen rázott volna kezet velem az üzletre, hiszen a magyarok “fillérbaszók”, és “valamiért nem fogják fel”, hogy mások is egyre többet kérnek a bérlőktől. A “pattogás” meg a kutyának sem hiányzik.
Az átalakuló albérlet- és ingatlanpiacról korábban többször is írtunk:

- A belvárosban gyakorlatilag nincs kiadó albérlet, de a külső kerületekben is csak jóval drágábban, mint két-három éve.
- Egyetemisták meséltek arról, hogyan oldják meg a lakhatást és mit tesznek, ha dönteni kell a munka és a tanulás között.
- Ingünk-gatyánk rámegy a lakhatásra: Nyugat-Európában egy átlagos albérlő a jövedelmének mintegy 25 százalékát fordítja lakhatásra, míg Magyarországon ez akár 50 százalék is lehet.

Kézenfekvőnek tűnt, hogy az ingatlantulajdonosok a fokozódó kereslet és a szűkülő kínálat adta kedvező helyzetben a fizetőképesebb külföldieket veszik célba. Utánajártam, mekkora eséllyel találhat albérletet magának az átlagos lehetőségekkel rendelkező magyar.

Hipotézisem megdőlt.

Szőke Annamária, az Alberlet.hu Ingatlan Kft. ügyvezetője megnyugtatott: tapasztalataik szerint nem jellemző, hogy a lakástulajdonosok vadásznának a külföldiekre, akik mégis kifejezetten rájuk utaznak, azok általában drága bútorokkal, drága gépekkel felszerelt, magasabb kategóriás lakásokat kínálnak. Egy másik ok, amiért a tulajok inkább a külföldieket részesítik előnyben, az éppen a bizalmatlanság. Szőke szerint az érintett tulajdonosok arra apellálnak, hogy

probléma esetén a külföldieket könnyebb kitenni a lakásból. Nincs körülöttük a család, ha bármilyen okból nem fizetnek, kevésbé tudnak ügyeskedni, könnyebb felbontani a szerződést.

A témával kapcsolatban egy másik tendenciára hívta fel a figyelmet: sok tulajdonos kifejezetten elzárkózó, ha külföldi bérlőkről van szó.

Ennek elsősorban a nyelvtudás hiánya az oka. Ha van a családban valamilyen külföldi érintettség, vagy a tulajdonos élt külföldön, akkor nyitottabbak. Egyébként nem jellemző, hogy kifejezetten ebbe az irányba gondolkodjanak, mondja a szakember.

Szerinte néhány tulajdonos kifejezetten kiköti, hogy külföldieknek nem adja ki lakását. Úgy lája, legtöbbször a kultúrák közötti különbségek, például az eltérő főzési szokások miatt. Az arab országokból, Törökországból, Indiából, illetve Kínából érkezőknek nehezebb dolguk van a piacon.

Jó néhány tulajdonos számára az eltérő életvitelt nehezebb elfogadni. Olyan is van, aki korábbi, rossz tapasztalatai miatt egy bizonyos nemzetiséghez tartozó személyektől zárkózik el. Legutóbb egy ügyfelünk azért nem adta ki a lakását egy egyébként nagyon kedves szerb diáklánynak, mert korábban megégette magát. A kínai ügyfelek pedig kifejezetten nehezen jutnak albérlethez.

A külföldi is ugyanazt akarja, amit a magyar

Szőke szerint a külföldi és a magyar diákok elvárásai között nincs nagy különbség: a legtöbben a belvárosba, az V., a VI. és a VII. kerületbe vágynak. Nagy differencia mutatkozik azonban az ösztöndíjjal és a saját finanszírozással Budapestre érkezők között. Előbbiek túlnyomó többsége Erasmus-ösztöndíjjal tanul, ők általában 5 hónapra keresnek lakás, épp olyan kondíciókkal, mint bármelyik magyar hallgató. Nagyobb mozgástérrel rendelkeznek azok, akik hosszabb időre, akár évekre terveznek.

A nem támogatott programok keretében, általában a skandináv országokból érkező hallgatók 20-30 százalékkal drágább lakásokat is ki tudnak fizetni. A külföldi érdeklődők jelentős hányadát ők teszik ki, mondja.

A külföldi felső vezetőknél a munkahely közelsége a meghatározó, így akár a XIII. kerület újépítésű házai is szóba jönnek. Akik gyerekekkel érkeznek, a budai külső kerületekben, a nemzetközi iskolák környékén keresgélnek. A szakember szavai szerint tehát – a magasabb kategóriás, drágább lakásoktól eltekintve – a magyarok inkább előnyt élveznek a külföldiekkel szemben az albérletpiacon.