A Századvég Alapítvány felméréséből kiderül, hogy a megkérdezettek kétharmada szerint a muszlim közösségek nagyarányú balkáni jelenléte hozzájárul a szélsőséges iszlamista nézetek európai terjedéséhez.
A Július 26-31. között végzett telefonos felmérésben a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a lakosság mely tényezőkhöz köti a szélsőséges iszlamista nézetek terjedését, illetve mekkorának érzékeli a hazai és az európai terrorveszélyt. Továbbá arról érdeklődtek a megkérdezetteknél, hogy milyen gazdasági hatásokat társítanak az aktuális migrációs hullámhoz.

Összesen kétezer ember adatait használták fel a kutatáshoz.

Többek kételkedtek abban, hogy Magyarországon terrortámadás lenne, de a kilencven százalékuk arra számít, hogy valamely nyugati-európai országban biztosan le terrorcselekmény. Az Iszlám Állam megsemmisítésétől a magyar felnőttek 75 százaléka várja azt, hogy csökken az országokban a terrorveszély.

A válaszadók kilencven százaléka azt várja az illegális bevándorlóktól, hogy betartsák a fogadó ország törvényeit, illetve a helyi kultúra elfogadását és ápolását.

A megkérdezettek úgy vélik, hogy a sikeres integráció feltételei a jelenleg is tartó migrációs hullámban nem teljesülnek.

Szerintük rövid távon nincs esély arra, hogy a migránsok sikeresen beilleszkedjenek. Az ezen a véleményen lévő úgy gondolják, hogy a bevándorlók nem is akarnak integrálódni.

Majdnem mindenki egyetértett abban, hogy a sikertelen beilleszkedés miatt nőhetnek a társadalmon belüli feszültségek, amik további erőszakos bűncselekményeket okozhat.

A kutatás arra is rámutatott, hogy a válaszadók több mint fele szerint míg a külföldön munkát vállalók fellendítik a fogadó ország gazdaságát, az elmúlt másfél évben érkezett migránsok a megkérdezettek 81 százaléka szerint inkább negatív hatást fejt ki a gazdaságra.

A megkérdezettek 77 százaléka szerint a migráció nem jelent megoldást Európa népesedési problémáira.