Mi történik, ha csőtörés volt? Nekem kell kifizetni az elfolyt víz díját?
Több száz köbméter víz folyt el, mert csőtörés volt a házban. Nem hiszem, hogy ez a mi hibánk volt, mégis mi fizettünk. Nem úsztuk meg olcsón. A végösszeg több volt, mint százezer forint. A szolgáltató könnyelműen csak annyit mondott, hogy ellenőriztetni kellett volna a csöveket
- mondta lapunknak egy budapesti asszony, akinek mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, hogy kifizesse a vízdíjat. Utánajártunk, mik a lehetőségei ilyen esetben!

Milyen lehetőségeink vannak?

A jelenlegi szabályozás szerint csőtörésnél a fogyasztónak kell fizetnie. Emellett azonban - mivel a csőtöréskor elfolyt víz a csatornahálózatot nem terheli, hiszen az a földbe szivárog el - a fogyasztó kérheti a csatornadíj jóváírását. Ilyen esetekben a hibát azonnal jelenteni kell a közüzemi szolgáltatónál, és azonnal meg kell kezdeni a hiba kijavítását.

A hibát, és a javítást minden esetben a fogyasztónak, számlával kell bizonyítania. A szolgáltató ezután öt napon belül köteles jelentkezni. Mivel a jogszabály kizárólag a szennyvízzel kapcsolatban tesz engedményt, így az ivóvíz esetén - ha a mérőóra műszakilag megfelelő volt - ki kell fizetni a mérőórán mért teljes vízmennyiséget.

Így kerülhetjük el a bajt

- Mindig ellenőrizni kell, hogy a vízóra megfelelően működik-e, és nincs-e valahol szivárgás. A mérőóraállást és a fogyasztást azért is érdemes figyelni, mert előfordulhat, hogy olyan helyen van szivárgás, ahol nem is látjuk.

- Folyamatosan karban kell tartani az ivóvízhálózatot még a nyaralókban is.

- Ha valahol szivárgást észlel, azonnal ki kell javíttatni a hibát és jelenteni a szolgáltatónál.