Nagyot fordult tegnap a világ. Az a hitelminősítő, amelyik az elmúlt években rendre csak a hibákat kereste a kormányzat gazdaságpolitikájában, és folyamatosan elodázta a magyar államadósság felminősítését, tegnap olyan, dicshimnusszal felérő kísérőszöveggel látta el a besorolásunk javításáról szóló közleményét, hogy annak olvasásakor még a kormány is pironkodhatott egy sort. A Standard & Poor’s úgy emelte vissza befektetésre ajánlott kategóriába hazánkat, hogy közben a kabinet várakozásainál is alacsonyabb költségvetési hiányt vetített előre. Kiemelték emellett azt, hogy Magyarország a 2008-as válság óta jelentősen javította költségvetési helyzetét, és a gazdasági növekedése is egészséges pályára állt. Emellett a külső sérülékenységünk – vagyis a külföldi tőkével szembeni kiszolgáltatottságunk – is óriásit csökkent, miután a kormány megoldotta a devizahitelesek helyzetét, és az államkötvények nagy része is belföldiek kezébe került.
Mindez azért is kimondottan érdekes, mert azok az eszközök, amelyekkel mindezt elértük, nagyon komoly kritikákat váltottak ki a hitelminősítők részéről is, mondván, azok csak ideiglenes eredményeket hozhatnak, az ország elrettenti a befektetőket, tönkreteszi a bankokat és egyéb hasonló, azóta sem bekövetkező dolgokkal igyekezték magyarázni a felminősítést elodázó magatartásukat. Pedig egyszerűen csak arról volt szó, hogy a kormány kimondottan sok nagytőkés érdekét sértette meg az intézkedésekkel, és ezt mindenképpen meg akarták torolni valahogy. Jól tudták ugyanis, hogy abban a pillanatban, hogy megkapjuk a felminősítést, a magyar államadósság nagyjából 40-60 milliárd forinttal csökkenhet a hozamesés hatására, ráadásul az országba százmilliárdos nagyságrendben zúdulhat be a nyugat-európai befektetési alapok pénze, amelyek bóvli kategóriába nem, csak befektetésre ajánlott országba vihetik pénzüket.

Arról sem szabad megfeledkezni, kik miatt került Magyarország a bóvli kategóriába. Amennyiben ugyanis a szocialista-liberális kormányok nem követik el azokat a súlyos gazdaságpolitikai hibákat, amelyeket esetenként nagyon is tudatosan megtettek, úgy 2008 után nem azért kellett volna küzdenie a Fidesznek, hogy utolérjük a visegrádi négyeket, hanem azért, hogy versenyben maradjunk a lengyelekkel. Hazánk ugyanis a szocialisták újbóli kormányra kerülésekor, vagyis 2002-ben régiós vezető volt lényegében minden gazdasági mutató tekintetében.

Erről a szintről tudták lezülleszteni az országot a szocialisták addig, hogy lelépésükkor a csőd szélén álló devizahitelesek tömegét, kezelhetetlen államháztartási és költségvetési hiányt, egekbe szökő alapkamatot és rekordszintű munkanélküliséget hagytak maguk után. Vagyis volt mit helyrehozni. A Fidesz pedig ezúttal nem adta be a derekát, mellőzte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) jól megszokott javaslatait: adjuk el az állami vagyont, adóztassuk meg még jobban a dolgozókat. Sőt rövid időn belül sikerült magát az IMF-et is mellőzni. Ez pedig óriási fegyverténnyé vált, mert a kormány hozzáláthatott az ország jellegzetességeit figyelembe vevő gazdaságpolitikájának végrehajtásához.

Úgy tették rendbe a költségvetést, rendezték a devizahitelesek helyzetét és helyezték növekedési pályára a gazdaságot, hogy közben véghezvitték a rezsicsökkentést, illetve a járulék- és adócsökkentési programot is. Ennek fedezetét pedig főként a feketegazdaság visszaszorításával és az ipar fejlesztésével, a munkát megbecsülő adórendszer kidolgozásával érték el. Mivel mindez súlyos banki, nagyvállalati érdekeket sértett, a kormány jó ideig erős össztűz alatt állt. Most, hogy az idő már tagadhatatlanul a kabinetet, illetve Matolcsy György intézkedéseit igazolta, a minősítők sem tagadhatták el az elismerést, amely már évek óta esedékes volt. Be- és elismerése ez annak, hogy az elmúlt években jogtalanul támadták hazánkat, hiszen sikeres volt az általuk unortodoxnak nevezett – vagyis a teherviselésbe a nagytőkét is bevonó – gazdaságpolitika.