Kolozsváron fogták el azt a román orvost, akit a magyar rendőrség azzal gyanúsít, hogy előző nap Nyíregyházán rálőtt egy házaspárra, megölve az asszonyt, a férjét pedig életveszélyesen megsebesítette.
A hírről a román Digi24 számolt be csütörtök délután. Carmen Jucan, a Kolozs megyei rendőrség szóvivője az MTI-nek elmondta, hogy a nagyváradi férfit román idő szerint röviddel három óra után fogták el Kolozsváron a Constantin Brancusi utcában.

Ahogy arról az atv.hu is beszámolt, szerdán egy 54 éves román férfi egy házaspárra lőtt rá egy Friss utcai családi házban, a 40 éves nő meghalt, a 49 éves férfit életveszélyes sebesüléssel vitték kórházba. A helyszínen egy 7 év körüli ikerpár is tartózkodott, ők nem sérültek meg, de sokkos állapotba kerültek.

Csütörtökön egyébként európai elfogatóparancsot adott ki a rendőrség kezdeményezésére a Nyíregyházi Járásbíróság Stamatiu Dan ellen, a gyanú szerint ő adott le lövéseket egy nyíregyházi házaspárra szerdán.A férfi egy Dacia személyautóval menekült el a helyszínről.

Fegyvert fogott a fejéhez, és azt mondta: meghalsz

Takács Sándor, aki a bűncselekmény helyszínének közelében lakik, az M1 aktuális csatornának csütörtökön elmondta: éppen kerékpárral ment el a ház előtt, amikor hallotta a lövéseket. A házban megtalálta a meglőtt párt.

Kiemelte: először nem tudta, mi történt, azonban amikor visszafordult, megpillantott egy sikoltozó, véres lábbal rohanó kisgyermeket. Telefon nem volt nála, ezért hazarohant, hogy segítséget hívjon.

Amikor bement a lövöldözés helyszínére, látta, hogy a férfi vértócsában fekszik. A feleség mozdulatlan volt, a férj azonban vizet kért, és Takács Sándor beszélgetett vele, miközben várta a mentőt. A sérült férfi megnevezte az elkövetőt, és elmondta, hogy mi történt: a lövöldöző fegyvert fogott a fejéhez, és azt mondta, “meghalsz” – nyilatkozta a szomszéd.

Forrás: atv.hu