A magyar lakosság ötvennyolc százaléka örülne, hatvankét százalékát pedig büszkeséggel töltené el, ha Budapest rendezné a 2024-es olimpiát és paralimpiát - derült ki az Ipsos közvélemény-kutatásából.
Az ország felnőtt népességét reprezentáló ezerfős felmérés szerint hatvanöt százalék szerint legalább ugyanolyan vagy magasabb színvonalon (harmincnyolc, illetve huszonhét százalék) lennénk képesek a játékok megrendezésére, mint Rio de Janeiro. A fiatalok nemcsak a legelkötelezettebbek, hanem a legoptimistábbak is: hetvenkét százalékuk szerint legalább a rióival azonos nívójú olimpia megrendezésére lenne képes Magyarország.

A rendezés mellett majdnem kétszer annyian elkötelezettek, mint ahányan ellenzik - ötvennyolc százalék, illetve harmincegy százalék. A társadalom minden rétegében a támogatók vannak többségben, a diplomások körében több mint kétszeres, a húszas-harmincas korosztályban több mint két és félszeres az olimpia híveinek aránya az elutasítókéhoz képest.