2015. november 13-án este több terrorista megtámadta a párizsi Bataclan színházat. Túszokat ejtettek, több személyt kegyetlenül megcsonkítottak, egyeseket lefejeztek, számos nőt megerőszakoltak. Ugyanebben az időben Párizs más kerületeiben is akcióba létek a támadók, a mészárlásokban összesen majdnem 150 embert öltek meg, kétszázat pedig megsebesítettek.
„Olyan volt, mint Dante pokla” – így beszélt a látottakról a Bataclanba érkező egyik rendőr, aki szerint a koncertteremben elviselhetetlen bűz és nyomasztó csend fogadta a francia kommandósokat. Sokáig csak a telefonok rezgését lehetett hallani – fogalmazott.

A rendőri szakszervezet szóvivője a BBC-nek arról mesélt, hogy az egyenruhásoknak hosszú percekbe telt, mire felfogták, hogy emberi vérben lépkednek. „A sebesültek látták az érkező rendőröket. Könyörögtek nekik, próbálták felhívni magukra a figyelmet, de a kollégáim nem segíthettek. Ártalmatlanná kellett tenni a terroristákat, mielőtt megkezdődhetett a mentés” – közölte Nicolas Comet, hozzátéve: a rendőri erők a kezdetektől fogva tudták, hogy versenyt futnak az idővel.

A brutális merénylet után sokan megkérdőjelezték a kommandósok hatékonyságát, mivel két órába telt a terroristák kiiktatása.

Az Iszlám Állam dzsihadistái túszokkal barikádozták el magukat a Bataclan­ban, azzal fenyegetőzve, hogy kivégzik őket, majd ötpercenként kidobnak egy holttestet az ablakon. „Halljátok a sikolyaikat, a szenvedésüket? Érezzétek a félelmet, amit a szíriaiak éreznek nap mint nap!” – idézi az iszlamistákat az egyik rendőr. A brit The Telegraphnak egy túsz, Sebastien elmondta: a felfegyverzett férfiak minden mondat után megkérdezték, hogy a foglyaik egyetértenek-e velük.

Csak az igazán bátrak mertek válaszolni nekik, a többiek fel sem néztek – emlékezett vissza. A drámának éjjel fél egykor egy három percig tartó lőpárbajjal lett vége, miután a franciák nem tudták jobb belátásra bírni a terroristákat. Közben a koncertteremben lévők menekülni próbáltak, de a legtöbbjük alig bírt mozogni a sokktól. Olyanok voltak, mint a zombik – emlékszik vissza az egyik szemtanú.