Fennáll a kockázata, hogy „terroristák vagy más ellenséges erők” kezére kerül több tucat amerikai nukleáris fegyver, amelyeket az incirliki török légibázison tárolnak, nem messze a szíriai határtól – figyelmeztetett hétfőn kiadott jelentésében a Stimson Center nevű washingtoni kutatóintézet.
A Szíria határától 110 kilométerre található támaszpont biztonságát már korábban is sokat kritizálták, de a múlt hónapban meghiúsult török puccskísérlet újraébresztette a félelmeket a mintegy 50 amerikai atomfegyver védettségével kapcsolatban. A puccskísérlet utáni megtorlás idején őrizetbe vették a bázis török parancsnokát, az amerikai személyzet családjait pedig – biztonsági megfontolásokból – már korábban hazaköltöztették.

„Lehetetlen, hogy az Egyesült Államok folyamatosan ellenőrzése alatt tartsa a fegyvereket egy elhúzódó törökországi polgárháború esetén” – fogalmazta meg aggodalmait a politikailag pártatlannak tartott washingtoni kutatóintézet. De mihez tudnának kezdeni a dzsihadisták, ha megszereznék a robbanófejeket?

Korábban már próbálkoztak


Kockázat mindig van, ha külföldre telepített fegyverekről van szó – mondta el megkeresésünkre Péczeli Anna, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóközpontjának munkatársa. A szakértő emlékeztetett: már korábban is előfordult, hogy illetéktelenek atombombához akartak jutni, így például csecsen terroristák annak idején megpróbáltak eltulajdonítani egy ilyen tölteteket is hordozó orosz tengeralattjárót. Sőt, a kilencvenes években az al-Kaida is deklarálta, hogy atomfegyverre akar szert tenni, azonban ők sem jártak sikerrel.

Az incirliki légibázison pedig nagyjából száz amerikai katona őrzi a bombákat, így finoman szólva is nehéz dolga lenne annak, aki valami őrült ötlettől vezérelve csak úgy megpróbálná ellopni ezeket.

Hiába esnének neki kalapáccsal


De még ha ne adj’ Isten sikerrel is járnának a terroristák, az sem jelentené azt, hogy bármit is tudnának kezdeni a zsákmánnyal. A taktikai atomfegyvereket összeszerelt állapotban tárolják ugyan a török támaszponton, de nincsenek felszerelve a célba juttatásra alkalmas eszközökkel. Ezen a helyszínen (és egyébként Európában mindenhol) úgynevezett szabadesésű bombákat állomásoztatnak, amiket vadászbombázókról lehet bevetni. A törökök esetében az F–16-osokat jelölték ki a feladatra, terrorszervezetek azonban nem rendelkeznek ilyenekkel. Az atomfegyvereket természetesen különböző biztonsági rendszerekkel (úgynevezett közbenső biztonsági aktiváló elemmel) is ellátják, így minimum több hónap, de inkább több év kellene ahhoz, hogy illetéktelen kezekben működésbe hozhatóvá váljanak. A „normál” ügymenet (már amennyiben egy atombomba felrobbantása bármilyen értelemben normálisnak nevezhető) egyébként jelenleg a következő

- a fegyver bevetéséről a NATO-ban konszenzusos döntés születik
- az amerikai elnök engedélyezi a biztonsági elemek feloldását
- átadják az indítókódokat a célba juttatásra kijelölt pilótáknak
- a töltetet felszerelik (szigorúan az amerikai légierő illetékes tagjai!) az atomfegyvert állomásoztató ország bombázóira.

Látható tehát, hogy még a jogos tulajdonosok számára, minden szükséges engedély és jogalap birtokában is igen körülményes a városok porig rombolására képes eszközök mozgósítása. A konkrétabb példából kiindulva: a szóban forgó fegyverekhez még maguknak a törököknek sincs közvetlen hozzáférésük, csak egy hosszadalmas technikai procedúra után kaphatnának zöld utat.

Az ilyen biztonsági rendszereknek köszönhetően, a megfelelő technikai tudás hiányában a terroristák gyakorlatilag semmire sem mennének az atomtöltetekkel, még akkor sem, ha kalapáccsal esnének neki.