Az orosz atléták közül utolsóként a távolugró Darja Klisinát is felfüggesztették a riói olimpián. Ő volt az egyetlen, aki eddig túlélte az orosz atlétákat érintő doppingbotrányt, és indulhatott volna semlegesként Rióban.
Állítólag új bizonyítékok kerültek elő az orosz doppingbotrányt kirobbantó, úgynevezett McLaren-jelentéssel kapcsolatban, amelyek Klisinát is érintik.

Július 18-án hozták nyilvánosságra Richard McLarennek, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) fővizsgálójának a szocsi téli olimpiáról készített jelentését, amely szerint államilag irányított doppingprogramot működtettek Oroszországban. A doppingbotrány miatt a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) kitiltotta az összes orosz atlétát az olimpiáról. Egyedül Klisina indulhatott volna semlegesként Rióban.

- Szerintem mi már el is felejtettük az atlétikát Rióban. Meg kell érteni, hogy az atlétikának teljesen vége Oroszországban – vélte egy orosz újságíró.

- Ő tiszta. Nem értem, miért nem vehet részt – mondta egy másik orosz újságíró.

A felfüggesztést három nappal azelőtt jelentették be, hogy a női távolugrás selejtezője kedden megkezdődne Rióban. A sportoló fellebbezést nyújtott be az ügyben.