Nehogy már magyarázkodnia kelljen Bayer Zsoltnak az állami kitüntetése miatt! Nehogy már még mindig ott tartsunk, hogy néhány tucat, az MSZP–SZDSZ-kormányok által kitüntetett pártkatona és kegyenc mondja meg, hogy mi a tisztesség ebben az országban!
Nehogy már olyan emberek diktáljanak, akik a társadalom asztalára semmit sem tettek le, csupán a baloldali kormányok klientúráihoz való tartozásukat állami díjjal ismerték el, méltatlanul, a magyarság szégyenére. Ki ez a Németh Péter, ki ez a Niedermüller Péter, Dióssy László, Krausz Tamás, és honnan veszik a bátorságot, hogy egy társadalmi, állami elismerést politikai céljaik szolgálatába állítsanak, mintegy szembeköpve a magyar társadalmat?

Nehogy már nekünk kelljen meghátrálnunk. Bayer Zsolt ebben az országban százezrek kedvenc publicistája, tévés műsorvezetője, személyisége, aki kimondja helyettük is azt, amit nem tudnak úgy megfogalmazni, elmondani és százezrekhez, milliókhoz eljuttatni, mint ő. Már csak ezért is jogosan jár neki az elismerés, állami kitüntetés formájában. Mi ezzel a baj? Vagy nem is Bayer Zsolttal van a baj, nem is őt utálják, hanem bennünket, úgy en bloc, a magyarokat?

Ezért nem lehet emlékművet, szobrot állítani jeles magyar történelmi személyiségeknek, íróknak, művészeknek, akik ezerszer többet tettek a magyar nemzetért, mint a szobor- vagy emlékműállítás ellen tiltakozó maroknyi nímand. Ha Bayer Zsolt visszaadná a lovagkeresztjét, mert ez nem tetszik ezeknek a Soros-lovagoknak, végső soron odajutnánk, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek is le kellene mondania, mert Németh Péternek, vagy Föld S. Péternek, vagy Niedermüller Péternek (csak a Pétereket említve) másik miniszterelnök jobban tetszene, mint Orbán Viktor. Hiszen ők mondják meg, hogy mi a tisztesség, mi a helyes, mi a helytelen ebben az országban.

Tudomásul kellene már vennünk, és el kellene már fogadnunk azt a tényt, hogy van pár száz értelmiségi és néhány ezer emberből álló holdudvaruk, akik képtelenek, illetve szándékukban sem áll elfogadni a tényt, hogy jobboldali párt és jobboldali szavazó is létezhet ebben az országban. Hatalmas anyagi erőforrásuk és médiabefolyásuk révén mindent lesajnálnak, bemocskolnak, meggyaláznak, ami magyar érték. Nem is az Orbán-kormányt, vagy Bayer Zsoltot utálják, hanem bennünket, magyarokat, a múltunkkal, történelmi hőseinkkel, nemzeti ereklyéinkkel, a jelenünkkel együtt. Idegesíti, dühíti őket minden magyar siker, a sporteseményektől kezdve a gazdasági eredményeken át a magyar történelem dicsőséges napjaiig. Nem tetszik nekik, nem tudják és nem is akarják elviselni, hogy a Kárpát-medencében még mindig létezik egy független, szabad, demokratikus Magyarország, ahol még mindig magyarok élnek, magyar miniszterelnökkel.

Ez a szűk réteg nagyon nagy hangú, és hatalmas érdekérvényesítő képességgel bír, óriási nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Ott vannak mindenütt, a médiától kezdve az egyetemi katedrákig. Itthon egyre kisebb a társadalmi befolyásuk, de külföldről minden támogatást megkapnak, az Európai Unió legmagasabb fórumaitól kezdve Soros Györgyön át az Egyesült Államok csúcsvezetőiig bezárólag, hogy ezt a hiányt valamivel pótolják. Ezért van olyan hatalmas arcuk, hiszen mögöttük áll a pillanatnyi világhatalom.

Ez a szűk réteg nem fog soha elfogadni egyetlen magyar kormányt sem, csak olyat, amelyik hű kiszolgálója a magyar érdekekkel szembeni nemzetközi pénztőkének, amely kollaboráns az Európát vezető, ’68-as, Cohn-Bendit-féle marxista gyökerű szélsőbaloldallal, és fenntartás nélkül támogatja az Egyesült Államok világbirodalmi politikáját. Remény sincs arra, hogy megváltozzanak és lojálisak legyenek ezzel az országgal. Nincs értelme bármi engedményt adni a részükre, felesleges teljesíteni egyetlen követelésüket is (például teljesen szükségtelen volt a kormányzat részéről a Szentmihályi Szabó Péter diplomáciai kinevezésétől való elállás vagy a Szaniszló Ferenc kitüntetésétől való visszalépés), mert ezt csak a gyengeség jeleként értékelik, és még bátrabbak, még követelőzőbbek, még szemtelenebbek lesznek.

Egyébként ez a lovagkeresztügy csak a politikai elit vihara egy pohár vízben, a politikai klientúrák harca, ami a közvélemény, az emberek számára valójában érdektelen. Csak megerősíti azt a tényt, hogy az országban nincs és nem is lesz nemzeti egység, amíg ez a törpe minoritás diktálja a kánont.

Meg kell tanulnunk kezelni a helyzetet, és ne ringassuk magunkat abban a hitben, hogy ez a szűk réteg valaha is az egységes magyar nemzet része lesz, mert nem is akar az lenni. Nem akarnak sem nemzeti összefogást, sem nemzeti egységet. Magyar állampolgárok, helyük van az országban, élhetnek közöttünk, rajzolhatnak Hitler-bajuszt, fasisztázhatnak, nácizhatnak, rasszistázhatnak, Harmadik Birodalmazhatnak kedvük szerint, ahogyan teszik is. Gyűlölködhetnek, acsarkodhatnak, lesajnálhatják a magyar értékeket, drukkolhatnak a magyarok ellen, kívánhatják országunk kiszolgáltatottságát idegen hatalmaknak. Tudomásul kell vennünk, el kell fogadnunk, hogy ez van. Nem baj. Jól megleszünk nélkülük is.

A szerző nyugalmazott ügyvéd