Elismerte a német kancellár, hogy Németország sokáig nem foglalkozott megfelelően a menekültek témájával és a schengeni külső határok védelmével.
Angel a Merkel a Süddeutsche Zeitungnak adott interjújában azt mondta: már 2004-ben és 2005-ben is sok menekült érkezett, de Németország Spanyolországra és a külső határokon fekvő más országokra hagyta a gondot, és ellenállt a menekültek arányos elosztásának.

A politikus szerint a hatóságok mára észrevették, hogy nem minden menekült érkezik jó szándékkal, és azt is tapasztalják, hogy iszlamista csoportok megpróbálják menekültekbe sulykolni nézeteiket.

Az interjú abból az alkalomból készült, hogy egy éve, 2015. augusztus 31-én mondta először nyilvánosan a menekültválsággal kapcsolatban, hogy „sikerülni fog, megoldjuk”, vagyis Németország megbirkózik a válsággal.

Egy másik német lapnak a Spiegelnek név nélkül nyilatkozó kormánytisztviselő szerint Németország nem lett jobb hely. “Németország elszigetelte magát a menekültpolitikájával. Az emberek megosztottak és radikalizálódtak. És ne felejtsük el, hogy több százezren vannak Németországban, akikről nem tudjuk, hogy kicsodák és mi lesz velük. A kormány akkor nem látta el a kötelességét.”

Forrás: express.co.uk