A puccsot követő politikai helyzet megteremtette a török államfő, Recep Tayyip Erdogan által régóta óhajtott alkotmánymódosítás lehetőségét.
A kormánypárt és az atatürki hagyományokat követő legnagyobb ellenzéki erő, valamint a szélsőjobboldaliak tisztségviselői tegnap megalakították azt a bizottságot, amely a tervek szerint kidolgozza az alaptörvény módosításait. Elemzők komoly politikai alkudozásra számítanak, ám az utóbbi hetekben tanúsított egység miatt vélhetően sikerül kompromisszumra jutniuk a feleknek. A sikertelen rendszerváltási kísérlet utáni törökországi közállapotokról érdekes látleletet adhat, hogy az ultranacionalisták vezetőjéről tegnap utcát neveztek el a dél-törökországi Adanában. A Devlet Bahceli körút ez idáig Kenan Evren egykori török államfő nevét viselte, ám az 1980-as puccsot követően hatalomra jutó egykori tábornok nemkívánatos történelmi személyiség lett a július 15-i kudarcos államcsínyt követően.

A gülenisták elleni leszámolás legfrissebb fordulataként a török hatóságok elfogatóparancsot adtak ki Hakan Sükür, a labdarúgó-válogatott félholdas címerében több mint száz alkalommal pályára lépő játékosa ellen. A török fociikont egy fegyveres terrorszervezetben való tagsággal vádolják. Sükür apját tegnap tartóztatták le a déli imát követően egy sakaryai mecsetben, a család vagyonát pedig lefoglalták. A legendás labdarúgó török sajtóértesülések szerint az Egyesült Államokban tartózkodik.

A puccskísérlet kitervelésével és végrehajtásával vádolt Gülen-mozgalom követői mellett a kisebbségek vezetőire is rájár a rúd Törökországban. Az isztambuli ügyészség bíróság elé akarja vinni a kurdok érdekképviseletét ellátó párt társelnökét, Selahattin Demirtast és a párt ankarai vezetőjét, mivel a vádhatóság szerint terrorizmusra buzdító üzenetet intéztek a kurd lakossághoz három évvel ezelőtt, a több mint 15 milliós kisebbség legfontosabb ünnepén.

Forrás: magyaridok.hu