Támadásra utaló, nagyszabású szovjet radarzavarást észlelt az amerikai légierő 1967 májusában, így azonnal hozzáláttak az ellencsapás megindításához. Szerencsére az űrmeteorológusok időben szóltak, hogy egy napkitörés okozza az anomáliát, így a nukleáris háború elmaradt, idézi fel a Space.com cikke.
A kutatók már öt nappal korábban észlelték a napkitörést előre jelző napfoltokat. Ezek a viszonylag sötét és alacsonyabb hőmérsékletű területek általában a napkitörések előjelei.
A napkitörések és koronakidobódások, amennyiben elérik a Földet, megbéníthatják a rádióadásokat, illetve a műholdas kommunikációt. A legsúlyosabb esetekben geomágneses vihart is okozhatnak, amelyek akár a transzformátorállomásokat is kiütik, áramszünetet okozva.
1967. május 23-án olyan erős napkitörés történt, ami szabad szemmel is látható volt; az esemény rendkívül erős rádiósugárzással járt. Ennek következtében az amerikai légierő mindhárom északi korai előrejelző radarja zavarás jeleit mutatta. A katonák természetesen a szovjetekre gyanakodtak, és mivel az ilyen radarzavarás háborús cselekménynek minősül, biztosak voltak benne, hogy a Szovjetunió hamarosan atomcsapást mér az Egyesült Államokra. Ezért – az akkoriban folyton a levegőben lévő atombombázók mellett – parancsot adtak a csapásmérő gépeknek a felszállásra.
Azok azonban végül nem indultak el az orosz célpontok felé. Az egyesített amerikai-kanadai légvédelmi parancsnokságon ugyanis ekkor már dolgoztak űrmeteorológusok, akik tudták, hogy nem a szovjetek, hanem a Nap zavarja a radarokat. Szerencsére szakvéleményük időben eljutott a parancsnoksághoz, valószínűleg Lyndon B. Johnson elnökhöz is, és a mozgósítást leállították.
A sugárzást 40 órával később követte a koronakidobódás anyaga, mágneses vihart okozva, amely csaknem egy hétig zavarta a rádiótevékenységet, és úgy felerősítette az északi fényt, hogy az Új-Mexikóból is látszott. Ez a huszadik század legsúlyosabb ilyen eseménye volt. Ennél nagyobb mágneses vihart 1859-ből ismerünk csak, amikor a Karib-szigetekig világított az északi fény. Akkor azonban csak a távíróhálózat esett ki. Ma egy hasonló napkitörés összehasonlíthatatlanul súlyosabb károkat okozna, mivel sokkal jobban függünk a technológiától, az áramellátástól, valamint a műholdas és földi kommunikációtól.
