A női test a meghódítandó területet szimbolizálja, az erőszaktevő pedig a hódító szerepében tetszeleg. A Nyugat vágyott gyümölcsei közül ez a legkönnyebben elérhető és megszerezhető.
Az európai közvéleményt január óta foglalkoztatják a migránsok által elkövetett zaklatások. A politikusok az ad hoc népművelésben vélték felfedezni a megoldást: a menedékkérők ingyenes újságok oldalain kaphattak gyors eligazítást, majd pedig gondos ábrákkal ellátott, tucatnyi nyelvre lefordított kézikönyv segítségével mélyedhettek el a nyugati szexuális kultúra alapszabályaiban. A másság tiszteletének jegyé­ben az ábrák az egyneműek intim pillanatait is górcső alá vették. A helyzet azonban, úgy tűnik, nem javul számottevően, a migránsok által elkövetett vagy megkísérelt nemi erőszakról időről időre még a nyugati média is beszámol.

A bevándorlók és leszármazottaik köré­ben tapasztalható, nőkkel szembeni agresszió oka egy olyan mechanizmus, amely a muszlim világban és az európai muszlim közösségekben egyaránt jelen van, és valósággal kineveli a szexuális ragadozókat. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy minden fiatal muszlim potenciális bűnöző, de azt igen, hogy az arab muszlim kultúra szexuális etikája kettős mércét alkalmaz és ezért táptalajt kínál a szexuális zaklatásnak olyan nőkkel szemben, akiket erkölcstelennek bélyegez. Az erőszak értelmezése három, egymással összefüggő aspektusra hívja fel a figyelmet: megvilágítja az érkezők kultúráját, azt, hogy miként gondolkodnak az őket befogadó társadalmakról, s azt is, hogy milyen eszközei és lehetőségei vannak a befogadó országok rendvédelmi szerveinek állampolgáraik védelmére.

A kulturális szempont vizsgálatakor mindenekelőtt le kell szögeznünk: az arab muszlim világot a modernitás előtti társadalmi struktúrák uralják. A nemiség és ennek kifejezése mind formájában, mind tartalmában eltér a nyugati normáktól. Az iszlámban a férfi–nő kapcsolatrendszert napjainkig meghatározza a törzsi és vallási hagyomány. Az arab törzsi morál, amely hangsúlyozta az uralkodva védelmező férfiasságot, átöröklődött az iszlám erkölcsbe. A törzsi társadalom etikai normái ma is érvényesek számos országban, például Irakban, az öböl-országokban, Egyiptomban, Jemenben és Észak-Afrikában, vidéken és városokban egyaránt. A védelmező és egyben agresszív férfiasság ideálja igazolást kap az iszlám szent szövegeiben, amelyek engedélyezik a szexuális rabszolgaságot például háború idején (amint ezt az Iszlám Állam katonáinak soraiban tetten érhetjük).

A NŐ TULAJDON

Az iszlámban az egyik legsúlyosabb etikai vétség a közösség egységének bomlasztása. A Korán és a szent hagyomány a nőket potenciális viszályszítóként jellemzi, mert testük vágyat ébreszt és ezért a férfiak között ellenségeskedést okoz. A nő próbatétel a „kegyes” férfi számára, hiszen az erkölcsi krízis okozója a nő teste. Ezt a problémát a vallási törvény, a saría hivatott kiiktatni a házasság előtti szexuális kapcsolat tilalmával, a férfiak és nők elkülönítésével, mindenféle testi érintés – például kézfogás – tiltásával. Ezek a keretek nem adnak teret a vágy természetes kifejezésének, a férfi–nő kapcsolatot kizárólag a közösség céljainak szolgálatába állítják. Az iszlám tehát alapjaiban nem változtatta meg a nők helyzetét, hanem bizonyos módosításokkal ugyan, de szentesítette, isteni elrendelésnek minősítette és ezzel állandósította a nők Mohamed korabeli, VII. századi helyzetét. A nemi szerepeket, a férfiak és nők kapcsolatrendszerét szabályozó törvények egyértelmű üzenete: a nő tulajdon. Ez a szemlélet a nőket férfi rokonaik – azaz uraik – férfiasságának és becsületének letéteményesévé teszi, kudarc esetén pedig bűnbakká, a föld színéről is letörlendő szégyenfolttá.

A XX. század második felében bekövetkezett politikai, társadalmi változások ugyan teret adtak a női szerep átalakulásának, amint ez az egyetemet végzett nők arányának ugrásszerű megnövekedésében, a gyermekszülés jellemző életkorának kitolódásában és a gyermekek számának csökkenésében is érezhető volt. A múlt század utolsó harmadában az olajból származó jövedelmek azonban az iszlám legfundamentalistább, legmaradibb és legagresszívabb irányzatának előretörését, terjeszkedését és uralmát eredményezték világszerte mind a szunniták, mind a síiták körében. Az iszlamista etika pedig visszatérés a nők korlátozásához, elnyomásához és az uralkodva védelmező férfi ideáljához. A házasság előtti szexuális kapcsolat megkövesedett tilalma a házasságkötés jellemző életkorának kitolódásával újabb problémák forrása lett, egyebek mellett a szexuális kultúra teljes hiányát okozva a fiatal, huszonéves férfiak körében, tehát éppen azok esetében, akik a legnagyobb arányban vannak jelen az Európában jobb jövőt keresők között.

A SZÜZESSÉG KÖVETELMÉNYE

Az európai nők megítélése – pontosabban elítélése és megvetése – egy másik, ugyancsak összetett kérdés. A muszlim társadalmi kultúra nőkkel kapcsolatos álláspontját erőteljes kettősség jellemzi. Védelmezi azokat a nőket, akik az erkölcsi rend részesei, vállalják a nekik osztott szerepet, anyák, nővérek, feleségek. Az erkölcsös lánytestvér ideáljának felvállalása – aki nőiességét kizárólag a számára kiválasztott férfi szolgálatának szenteli majd – előfeltétele a védelemnek, a feleséggé és anyává válásnak. A játékszabályok betartásával a nők a számukra fenntartott – védett – térben és a kijelölt ideálok mentén lehetőséget kapnak az önmegvalósításra. Ennek mértéke a család tanultságának és az általuk követett vallási irányzatnak a függvénye.

A szüzesség követelménye fontos eleme az iszlám erkölcsi gazdaságának: a család és a klán erejét bizonyítja, ha uralmat gyakorol a kötelékébe tartozó nők teste és az attól elválaszthatatlan becsülete fölött. Ezért dominál ma is az elrendezett házasság intézménye, mindenekelőtt az, hogy a házastárs lehetőleg ugyanabból a felekezetből vagy etnikumból származzon. A közösség belső anyagi és demográfiai forrásai, valamint hírneve – azaz erkölcsi tőkéje – fölötti ellenőrzés csak így biztosítható. A meghatározott körön kívüli személlyel kötött házasság csak akkor fogadható el, ha a közösség terjeszkedését szolgálja. A muszlim nők aktívan járulnak hozzá a tisztaság erkölcsi gazdaságához. Lelkesen viselik a hajukat leplező kendőt mint a tisztaság szimbólumát, ami emeli értéküket az erkölcsi gazdaság piacán és bizonyítja morális felsőbbrendűségüket a fedetlen hajú, elsősorban nyugati nőkkel szemben. A nyíltan lázadó, a konvenciókkal szakító nőket stigmatizálják, bűnösnek, prostituáltnak bélyegzik – hiszen cselekedetükkel a közösség rendjét veszélyeztetik –, ezért pedig száműzetésre vagy éppen halálra ítélik őket.

A VÉDETT TÉREN KÍVÜL

A muszlim férfi számára tehát kétféle nő létezik: a konvenciókat követő anyatípus és a lázadó prostituált. A nyugati nők – amennyiben nem térnek át az iszlámra, amivel „bűnös múltjuk” eltöröltetik, és tiszta lappal indulhatnak – az utóbbi kategóriába tartoznak. Ezt a vallási-kulturális sztereo­típiát tovább erősítik azok a képek, amelyeket a nyugati kultúra termékei és közvetítői festenek a nyugati nőkről. Az európai nő az áhított és megvetett pogány Nyugat megtestesítője: tisztátalan, de kívánatos, egyszer használatos élvezeti cikk. Az erőszakot tehát a megszerzés és leigázás vágya hajtja.

A védett térben a nőkhöz való viszonyulás kizárja a szexuális töltetet. A családban a szexualitás tabu, a visszaélésekről sem eshet szó, a jövendőbeli feleség kiválasztása, vagy a választás jóváhagyása rendszerint az anya feladata. Ez a közeg frusztráló a férfiak számára, de egyben meg is erősítő. A vágyat a vallási és a szokásjog szabályozza.

Ugyanezek a korlátok eredményezik, hogy a házas emberek kettős életet élnek, miközben feleségük, anyjuk, nővérük tisztaságával dicsekednek. Az elfojtott vágyakat és fantáziákat a képmutatás palástolja. A muszlim világ városai és a muszlim külvárosok éjjel más arcukat mutatják. A védett téren kívül a nők veszélyeztetettek, sebezhetőek, a családok és klánok törvényeit maguk mögött hagyó ragadozók áldozataivá válhatnak. Ami vallásilag vagy társadalmilag tiltott a védett közegben, azt a törvény és a szokásjog egyértelművé teszi, ám a tiltás a védett közegen kívül már nem érvényes. Az erőszaktevő erkölcsi tudata nem független a környezettől, nem ismeri az önmagában való rossz fogalmát. Az erkölcsi rendnek csak akkor van érvénye, ha azt a családi tekintély kényszerítő ereje foganatosítja. A falakon belüli erkölcsi rend őre Isten, a karhatalom vagy az apa. Ami a falakon belül tiltott, az a falakon kívül a jogilag semleges kategóriába kerül: nem javasolt, de nem is tiltott, tehát szabad és kívánatos.

A NYUGAT VÁGYOTT GYÜMÖLCSEI

A migránsok által elkövetett szexuális erőszaknak van egy biológiai-politikai dimenziója is: a bevándorlók többsége munkanélküli, érdektelen abban, hogy munkát találjon, vagy tanuljon. Vannak közöttük olyan fiatalok, akik azzal töltik idejüket, hogy felderítsék a társadalmi rend büntetlenül, vagy szinte büntetlenül sebezhető pontjait. Prédájukká válik minden nő, aki az iszlám erkölcsi kódexét nem követi, azaz nem visel a testet és hajat eltakaró ruházatot (hidzsáb) és férfi kísérő nélkül jár.

A szexuális ragadozók kinevelése a tiszta, muszlim, aszexuális védett tér és a szabályozatlannak, tisztátalannak, romlottnak bélyegzett külső tér kereszteződésében történik, az iszlamizmus égisze alatt. A ragadozó olyan fiatal férfi, akit frusztrál a védett közeg rendje, a zabolátlan, szabad külső világ tölti meg fantáziáit, s minél távolabb kerül a szabályok világától, vágyai annál erőteljesebbek lesznek. A női test a meghódítandó területet szimbolizálja, az erőszaktevő pedig a hódító szerepében tetszeleg.

A Nyugat vágyott gyümölcsei közül ez a legkönnyebben elérhető és megszerezhető. A legkevésbé őrzött. A filmek és plakátok tanúsága szerint pedig szinte felkínálja magát. Ezzel a képpel állítják szembe a hidzsábot viselő muszlim nőt. Az ő teste is meghódítandó terület, ami azonban szent és védett, az apja vagy férfi testvérének tulajdona. A férfi, aki meghódítja, csakis muszlim lehet. Ezt a szemléletet egyértelműen alátámasztja az iszlám családjog, amely szerint muszlim férfi feleségül vehet keresztény nőt, muszlim nő viszont nem házasodhat keresztény férfival.

A RENDVÉDELEM KASZTRÁLÁSA

Az erőszakhullámnak természetesen politikai üzenete is van, hiszen területről van szó. Az erőszakot elkövető bandák kétségbe vonják az állam hatalmát. Szervezetten intéznek támadást a nyugati társadalmak légvédtelenebb pontja, a nők (és esetenként a gyermekek) ellen. A cél a káosz, a félelem és a bizonytalanság légkörének megteremtése. Annak bizonyítása, hogy a karhatalom képtelen feladatának ellátására, állampolgárai védelmére. A nyugati rendvédelem kasztrálása ez, amely többé már nem tudja megvédeni a „felségterületén” élő nőket. A nemi erőszak az agresszió kultúrájának gyümölcse. A családban kezdődik, ami a fiatalokat házasságkötésre kényszeríti nyílt erőszakkal vagy éppen lelki nyomásgyakorlással. Az utódnemzés követelménye az embereket zsúfolt, szűk terekbe kényszeríti, ahonnan a fiatal férfiak bandákba verődve keresnek kitörést és csatlakoznak olyan szervezetekhez, amelyek a felhalmozódott düh és feszültség levezetését ígérik.

A kettős mércét hirdető, a törzsi hagyományokat az iszlamizmussal szentesítő etika eltorzítja a fiatal muszlim férfiak ítélőképességét és testiségről alkotott fogalmát: megveti a nem muszlim, ám erkölcsös nőket és minden korlátozást félretesz a velük való bánásmódban. Az iszlamizmus eltorzított testképe szégyenérzetet kelt. Ez a szemlélet megnyomorítja a testet és a lelket, elidegenít a befogadó közegtől, amelyben ellenséget lát. Az erőszakot elkövetők és az öngyilkos merénylők motivációja – jóllehet más formában nyer kifejezést – lényegében megegyezik. Ez az agresszióba forduló, kettős mércét követő, fundamentalista erkölcsiség eredményezi a Kölnben és Európa más városaiban történt, nők ellen irányuló erőszakos cselekedeteket, valamint komoly szerepe van az öngyilkos merényletekben is, hiszen az elkövetők fél szemmel a paradicsomban beígért fehér szüzekre tekintenek. Amint az egyik franciaországi terrorista kifejtette: „A mi asszonyaink [odaát] várnak.”

Abdesszamad Belhadzs, az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport munkatársa, a Leuveni Katolikus Egyetem oktatója

Speidl Bianka, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója, az MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport munkatársa