Egyre inkább háttérbe szorulnak a hagyományos baloldali és jobbközép pártok az Európai Unió több országában, miközben a radikális és elitellenes erők egyre nagyobb szeletet hasítanak ki a választói tortából. Míg a közép- és észak-európai országokban a jobboldali radikálisok erősödnek, addig Dél-Európában a szélsőbaloldal nyer teret. A radikálisok igazi tesztje a jövő évi francia és német országos választások lesznek.
történelmi mélypontra süllyedt
19 százalékos népszerűséggel. A szociáldemokraták (SPÖ) még tartják magukat 25 százalékos támogatottságukkal, de a Zöldek is egyre erősebbek a maguk 12 százalékával. Heinz-Christian Strache, az Osztrák Szabadságpárt vezére egyre közelebb van a kancellári székhez.
Nagykoalíció és migránsok
Nyugati szomszédunkban az elmúlt években több tényező vezetett ahhoz, hogy a hagyományos pártok egyelőre messze lemaradtak az FPÖ-től. Ausztriában 2006 óta nagykoalícióban kormányoznak a szocdemek és a néppártiak, a választók többségének pedig egyre inkább elegük van a két alakulat közötti megállapodásokból. Ennek a legnyilvánvalóbb jele az volt, hogy a tavaszi elnökválasztáson sem az SPÖ-nek, sem az ÖVP-nek nem sikerült a jelöltjét a második fordulóba juttatnia.
A másik ok természetesen a menekültválság, amiben az osztrák kormány meglehetősen furcsa szerepet játszott. A válság kezdetén még teljes mértékben a befogadás pártján állt Werner Faymann osztrák szociáldemokrata kancellár, majd később ő is a kerítésépítés és a szigorítások mellé állt. A baloldali vezető ezt az irányváltást már nem tudta hitelesen megmagyarázni, így az elnökválasztási kudarc után a pártja megszabadult tőle. Werner Faymann korábbi osztrák kancellár már nem tudott újabb fordulatot végrehajtani.
Hová lesz a néppárt?
Az osztrák jelenség azonban nem tekinthető egyedinek a nyugat-európai országokban. A korábban évtizedekig kormányzó erők folyamatosan veszítenek a támogatottságukból. A jelenlegi tendenciák alapján pedig arra esélyük sincs, hogy a jövőben akár egyedül alakítsanak kormányt. Az úgynevezett hagyományos pártok pozícióját mind a baloldali radikálisok, mind a jobboldali radikálisok veszélyeztetik.
Ausztriában a Szabadságpárt erősödésével párhuzamosan folyamatosan veszíti el szavazóit a néppárt. A lassan húsz éve folyamatosan kormányzó ÖVP elveszítette a vonzóképességét a választók nagy része számára. Éppen emiatt könnyen lehet, hogy a 2018-as parlamenti választáson már a Zöldekkel kell megmérkőzniük a harmadik helyért. Bár az SPÖ még stabilan a második helyen van, de a Zöldek tőlük is egyre nagyobb szavazói csoportokat hódítanak el.
Az északi fordulat
Nyugati szomszédunkhoz hasonlóan a hagyományos jobboldal meggyengülése Hollandiában is nagyon látványosan zajlik. A korábban több kormánynak is miniszterelnököt adó Kereszténydemokrata Tömörülés (CDA) már hosszú évek óta nem tud kimagasló eredményt elérni, mivel szavazóik jelentős részét elhódította a Gert Wilders vezette Szabadságpárt. Geert Wilders alakulata megnyerheti a 2017-es választást Hollandiában
Wilders bevándorlásellenes kijelentéseivel került a népszerűségi listák élére, és a menekültválság fokozódásával nemcsak a mérsékelt jobbról, hanem a baloldali pártok táborából is tudott szavazókat szerezni. Jelenleg a Szabadságpártnak jó esélye van arra, hogy jövőre megnyerje a parlamenti választást, így a kormánypolitika aktív résztvevőjévé válhat.
A hagyományos jobboldal visszaszorulását láthatjuk Dániában és Svédországban is. Az Európai Unió politikájával való elégedetlenség és a bevándorlás ellenzése emelte föl a Dán Néppártot és a Svéd Demokratákat. Az előbbi alakulat a tavalyi parlamenti választáson a második helyre futott be. Svédországban a demokraták pedig egyelőre kormányon kívül vannak, de a közvélemény-kutatások szerint a felmérésekben vezetnek.
Szétesés
A fönt említett országokkal szemben vannak olyan országok, ahol a korábbi pártrendszer teljes széttagolódását láthatjuk. Németországban hosszú évtizedek óta a Kereszténydemokrata Unió–Keresztényszociális Unió (CDU-CSU) és a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) dominálta a politika teret. Ezt csak részben tudták megtörni a liberálisok (FDP), a Zöldek és a Baloldali Párt (Die Linke), de ők is csak koalíciós társnak tudtak szegülni valamelyik nagy párt mellé. Az Alternatíva Németországnak egyre erősebb
A legfrissebb felmérések azt mutatják, hogy a következő német parlament várhatóan hatpárti lesz, amire 1953 óta nem volt példa a szövetségi köztársaság történetében. Mindez nagyban megnehezítheti a kormányalakítást, és instabilitást hozhat, ami pedig a radikális erők megerősödését hozhatja. Egyébként Németországban is jelentősen meggyengült a CDU a bevándorlásellenes Alternatíva Németországnak hasznára. Az SPD kárára pedig a szabad demokraták és a Zöldek növelték szavazóbázisukat.
Németországhoz hasonló folyamatot láthatunk Spanyolországban is. Ott a korábban domináns Néppárt (PP) és szocialista párt (PSOE) elveszítette szavazóinak 35-40 százalékát. A nyertes a baloldali radikális Podemos és a centrista Polgárok nevezetű alakulat lett. Az utóbbi fél évben két parlamenti választás volt Spanyolországban, de kormányt egyelőre senkinek sem sikerült alakítania. Könnyen lehet, hogy ősszel harmadszorra is nekifutnak. Spanyolországban is szétesett a korábbi pártrendszer.
Ahol a baloldal még tartja magát
A hosszú gazdasági válság Olaszországban is a baloldali radikálisokat erősítette meg. A júniusi helyhatósági választásokon az Öt Csillag Mozgalom jelöltje
Rómában és Torinóban is nyerni tudott.
Országosan csupán 500 szavazattal maradtak le a kormányzó baloldali Demokrata Párttól. Hasonló a helyzet Görögországban, ahol a lassan egy évtizede tartó gazdasági recesszió nyertese nem a szélsőjobb, hanem a Sziriza vezette szélsőbaloldal volt.
Bár Portugáliában a jobbközép egy sikeres gazdasági stabilizációs programot vitt végig, és még a 2015-ös parlamenti választást is megnyerte, végül a radikális és a hagyományos baloldal összefogása a bukásukat hozta. Beppe Grillo, az olaszországi 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezetője.
Nyerhet a jobbközép
Franciaországban némileg más a helyzet, ott a radikális Nemzeti Front (FN) a második helyre jött föl a népszerűségi listákon a baloldal válságának köszönhetően. Mindez azonban nem veszélyezteti a hagyományos jobboldal győzelmi esélyeit a jövő évi választásokon. A franciáknak bár elegük van a Francois Hollande nevével fémjelzett kormányzásból, ez nem jelenti azt, hogy a Marine Le Pen vezette FN-re bíznák a vezetést.
A háború sem használ
Az európai politikai térképen végignézve egyértelműen látszik, hogy a szavazók egy jelentős része ráunt a hagyományos bal és jobbközép erőkre. Mivel a 2008-09-es gazdasági világválság idején ezek az erők voltak hatalmon, így a szavazók értelemszerűen őket büntették. Ez a legjobban a dél-európai országokra igaz, ahol például a görög PASZOK éppen csak meg tudta őrizni a parlamenti tagságát. Görögországban a baloldali radikális Alexisz Cíprasz járt jól a válsággal.
A politikai mozgások másik oka a tavaly kiéleződött menekültválság és a mindennapokat egyre nagyobb mértékben meghatározó terrorizmus. A menekültválság ráadásul felerősítette azokat a vitákat a régi uniós tagállamokban, hogy sikeres volt-e a korábban bevándoroltak integrációja,
és érdemes-e tovább folytatni ezt a politikát. A politikai stabilitásnak persze az ukrán válság és a több mint két éve tartó kelet-ukrajnai háború sem használ.
Hosszabb távon mit sem érnek a Nyugat-Európában egymással marakodó bal és jobb oldali pártok. Ha nem korlátozzák az iszlám előre törését. Néhány 10 éven belül mindenhol iszlamista pártok nyerik majd meg a választásokat, akik aztán eltörlik a demokráciát és a választási rendszert. Erre Franciaországban akár már 2022-ben sor kerülhet a Behódolás című könyv szerint.
Forrás: origo.hu
0 Megjegyzések