Az ostromlott francia város polgárai felhívást tettek közzé, hogy emberi lánccal fogják blokkolni a kikötőbe vezető forgalmat és addig egyetlen járművet sem engednek át még a kormány meg nem kezdi meg a mostanra 10.000 fősre duzzadt calaisi tábor bontását.
A város lakossága egy emberként tett ígéret arra, hogy akár a végtelenségig is kitartanak akciójukkal. A felhívás után szinte azonnal kiadta közleményét a Francia Fuvarozók szövetsége is, hogy támogatják a lezárást és csatlakoznak az akcióhoz.

“A migráns erőszak nem egy lécsőfokkal lépett feljebb hanem 10 emelettel” – mondta el a fuvarozók szövetségének vezetője.

Az SCP rendőrségi szakszervezet szóvivője is közölte, hogy a tüntetőket fogják támogatni, mert úgy gondolják, hogy a kialakult helyzetet a rendőrség sem tudja már kezelni.

Ha a francia kormány folytatja eddigi politikáját minden bizonnyal a tüntető helyiekre küldi majd a rendőröket ami valószínűleg összecsapásokhoz fog vezetni, eközben a migránsok tovább nyaralnak majd a mostanra 10.000 fősre duzzadt calaisi táborban.