A közelmúltban az offshore cégek működésével és haszonélvezőivel kapcsolatos iratokat vizsgáló eseti bizottságot állított fel az Európai Parlament. Brüsszel tájékoztatása szerint a vizsgálóbizottság az európai uniós tagállamok és az Európai Bizottság által a pénzmosásra, adókijátszásra és adóelkerülésre vonatkozó uniós jog megsértését és visszás alkalmazását vizsgálja.
A világméretű botrány tavasszal robbant ki, miután a sajtóban információk jelentek meg több mint 214 ezer off­shore cégről és tulajdonosaikról egy panamai ügyvédi irodából kiszivárgott 11,5 millió dokumentum feldolgozása alapján. Az iratokban jelenlegi vagy korábbi ügyfélként többek között uniós tag- vagy társult országok magas beosztású politikai vezetői, bankjai, állami cégek vezetői és uniós tisztségviselők, illetve hozzátartozóik is szerepelnek.

A brüsszeli médiaemberek azonban mélyen hallgatnak arról a figyelemre méltó tényről, hogy a most létrehozott vizsgálóbizottság feladatköre kiterjed a LuxLeaks néven elhíresült ügy további részleteinek felderítésére is.

Ennek a nemzetközi szintű adókijátszásnak a napvilágra került tipikus esete nem sokkal Jean-Claude Juncker hivatalba lépését követően borzolta fel az európai közvéleményt, miután oknyomozó újságírók feltárták, hogy miniszterelnöksége alatt a miniállam adóhivatala gyakorlatilag ipari méretekben és rendszerszinten tette lehetővé a multinacionális cégek számára a máshol keletkezett bevételeik után a más országokban fizetendő adójuk Luxemburgban történő befizetését, na persze csak töredékében, megfosztva ezzel más államokat az őket megillető jelentős mértékű adóbevételektől.

A fenti két leleplezést követő első médiafelhördülések után ma már általános az érdektelenség, sajnálatosan hamar elültek a korrup­ciós ügyek keltette visszhangok.

Elszomorítónak és felháborítónak tartom, hogy külső, független szakértőkből álló bizottság helyett saját hatáskörben akarja a vizsgálatot lefolytatni Brüsszel és Juncker. Ne saját magát vizsgálja, mert hitelesen csak pártatlan eljárás eredményeként tisztázhatja a személyét és a brüsszeli adminisztrációját! Ellenkező esetben a jelenleg folyó színjáték lerombolja az uniós intézményrendszerbe vetett maradék közbizalmat is. Brüsszel most abban a képtelen szerepben tetszeleg, hogy a saját maga és vezetőjének korrupciós érintettségét mutató ügyek után is rá lehet bízni az unió pénzügyi dolgait.

Én viszont – sokan másokkal együtt – elképzelhetetlennek tartom, hogy éppen a kecske gondoskodna önzetlenül a káposztaőrzésről. Az 1999-ben csúfosan megbukott Európai Bizottság levitézlett „kecskéinek” étvágyát ismerjük. Most meg Junckerék próbálják elhitetni velünk, hogy ma is náluk van a legnagyobb biztonságban a káposzta. Azonban a kecsketermészet láthatóan nem múló jellemzője a brüsszeli adminisztrációnak.

Ugyanis időről időre belső korrupciós ügyekről hullik le a lepel, és számos esetben derül fény uniós tisztségviselők által elkövetett visszaélésekre. A liberálisok által a modern kor nemzetközi mintaszervezeteként feltüntetett és az általuk sikeresen elkorcsosított uniós modellt lakájhűséggel védelmező Juncker nyilván legszívesebben kitörölné az EU történelmének lapjairól azt a skandalumot, amelyre 1999-ben került sor, és intő jel volt az unió jövőjét illetően. Ekkor Édith Cresson francia EU-biztos korrupciós ügyén keresztül csalásokra, ügyviteli szabálytalanságokra, viruló nepotizmusra derült fény.

Miután a független szakértők bizottsága közzétette jelentését, az egész, Jacques Santer vezette Európai Bizottságnak le kellett mondania, amire korábban még nem volt példa. Úgy látszik, a luxemburgi uniós politikusoknak nincs szerencséjük korrupciós ügyekben, mert Santer annak a nagyhercegségnek az állampolgára, amelynek Juncker is.

Hozzáértő szakértők állítják, változatlan módon, azóta is minden évben több milliárd euró tűnik el nyomtalanul az EU kasszájából. Az Európai Számvevőszék szerint a tagállamok mellett az Európai Bizottság is felelős a nagy összegek eltüntetéséért. Az auditorok szerint a hiány fő oka a hanyagság, a korrupció és a csalások.

Azonban akik felderítették a gyanús ügyeket, azokat kirúgták, megszégyenítették és igyekeztek őket ellehetetleníteni vagy elmebetegnek beállítani. Olyan is megesett, hogy egy számvevőszéki alkalmazott rejtélyes körülmények között kiesett a hivatala ablakán.

Érdemes rövid figyelmet szentelni Marta Andreasen viszontagságos történetének, akit képesített könyvvizsgálóként 2002-ben azért neveztek ki a bizottsághoz, hogy rendet tegyen az EU számlái között, amelyek jogszerűségét már évek óta nem tudták tisztázni a számvevőszék előtt. Amikor elkezdte vizsgálni az unió számlázási rendszerét, nagy zűrzavart talált. Meglepődve tapasztalta, hogy egyes hivatalnokok jelentős összegek kezelésére bírnak felhatalmazással.

A számlákat olyan adatkezelő programmal kezelték, amelybe a személyek azonosítás nélkül be tudtak lépni és változtatásokat, utalásokat végrehajtani. Több ezer gyanús ügyletet talált, 2000 és 2001 között például 200 millió font nyom nélküli eltűnését regisztrálta.

A csalás elleni hivatalhoz eljuttatott iratok tartalmazták többek között azt az információt is, hogy a bizottságnak több ezer számlája van a világ többtucatnyi bankjában, ami egyszerűvé teszi a korrupt hivatalnokok számára az alapok megcsapolását. Andreasen szerint az illegális ügyletek álcázását és a pénzmosást egy New York-i hivatalon keresztül folytatták az EU-alkalmazottak.

Andreasent rá akarták venni, hogy olyan számlákat igazoljon le, amelyekkel még az elődjének kellett volna foglalkoznia. Kérése ellenére nem kapta meg azokat az információkat, amelyek segítségével megállapíthatta volna, hogy a számlák korrektek-e. Amikor emiatt visszautasította azok aláírását, megkezdődött az üldöztetése.

Többek között lehallgatták a telefonját és követték a bizottság épületén kívül. Végső elkeseredésében Neil Kinnockhoz, a bizottság akkori alelnökéhez fordult, aki korábban a korrupció visszaszorításának ügyét tűzte zászlajára. Ám pont az ő kezdeményezésére először felfüggesztették, fegyelmi eljárást indítottak ellene, majd hitszegés és hűtlenség miatt megfosztották hivatalától.

Öt éven át járt tárgyalásokra, ahol folyamatosan megalázták és megpróbálták őrültnek beállítani. Végül a nagy nyilvánossághoz fordult és Kifosztott Brüsszel címmel könyvet írt az uniós tisztségviselők csalásai­ról. Talán nem lep meg senkit sem a bizottság véleménye, amely szerint volt dolgozójuk állításai teljességgel megalapozatlanok.

Azonban nem Andreasen volt az egyetlen, aki tollat ragadott az EU intézményeinek visszaéléseivel kapcsolatban. Bernard Connolly, az Európa romlott szíve című könyv szerzője a művében szintén számos belső korrupciós ügyről rántotta le a leplet.

Úgy tűnik, Juncker bizottsági elnökként most történelmet írhat, mert minden esélye megvan arra, hogy a LuxLeaks néven elhíresült, személyét is érintő botrány és a britek EU-ból való kilépése miatt ne töltse ki mandátumát. Annak ellenére, hogy több magas rangú uniós politikus egyértelműen adócsaláshoz nyújtott segítségként értékelte Juncker korábban miniszterelnökként e téren végzett nemtelen tevékenységét, nem lehetünk nyugodtak.

Ugyanis a fentebb ismertetett brüsszeli megoldási sémák alapján jó esély van arra is, hogy a gyanús ügyek felderítése kapcsán a nem független szakértőkből álló bizottság majd szépen megállapítja: semmiféle jogsértés vagy visszaélés nem történt.

A szerző jogász