Pályaudvaron szemelte ki magának áldozatát az a 49 éves komáromi férfi, aki a gyanú szerint megerőszakolt egy 15 éves lányt még májusban. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya eljárást folytat szexuális erőszak bűntett és személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt – írja a Police.hu.
Úgy tudjuk, hogy a perverz férfi egy budapesti pályaudvaron kezdett el beszélgetni  azzal a 15 éves lánnyal, akit a gépkocsijához hívott és beültette a hátsó ülésre, majd az ajtókat lezárta. A lány ezért nem tudott kiszállni, a gyanúsított pedig nem állt meg annak ellenére, hogy erre a sértett többször kérte. J. Zsolt a lányt egy Sződliget melletti erdős területre vitte, ahol megverte és megerőszakolta a tinit.

A Pest megyei nyomozók Kecskeméten fogták el  J. Zsoltot, majd őrizetbe vétele mellett gyanúsítottként hallgatták ki. Az illetékes bíróság elrendelte a férfi előzetes letartóztatását.