Miért nem jó álmodozni? Szükség van az álmainkra, hisz megmutatják az irányt, hogy merre menjünk! Álmaink, vágyaink vezetnek bennünket oda, ahol dolgunk van, ahol meg kell tanulnunk az akadályokat átugrani, ahol erősödni tudunk, ahol fontos tanítások érkeznek. Mi a baj mégis akkor az álmodozással? Asztrológus szakértőnk, Kováts Krisztina most ebben a témában osztja meg a gondolatait.
A valóság soha nem lesz olyan, amilyet elképzeltünk

A Világegyetem egyensúlyra törekszik. Az álmaink célja, hogy vezessenek bennünket. Jön az érzés, megszületik a gondolat, amit megerősít egy lelkesedést, melyet tett kell, hogy kövessen. Minden kornak megvannak a maga álmai – legyen az, az óvodás, kisiskolás, tizenéves, felnőtt vagy öreg kor. Álmaink a sorvezetők, feladatuk lendületet adni!

Akkor van probléma, ha benne ragadunk. Ha utat mutatva nekünk, már indulni kéne a megvalósítása felé – de nem mozdulunk, hanem tovább álmodozunk. Akkor vagyunk egyensúlyban, ha a Földön levő hármassággal együttműködünk – a test, lélek, szellem együtt mozog. Ha benne maradunk álmainkban, elmarad a mozdulat, s ez az egyensúly felbomlásához vezet, mert a fizikai sík nem kap helyet.

Ha beleragadsz az álmaidba, csalódni fogsz

Van egy kép bennünk, ezek az álmaink - ami nem a valóság. Ha nem indulunk megteremteni, úgy nem is tudjuk meg a valóságot, hisz nem adunk neki lehetőséget. Pedig, itt a Földön, mely kétpólusú, mindig a Fény mellett ott az árnyék. A valóságban a meleg, a szeretet mellett a hideg, a szeretetlenség. Ezek egymás kiegészítői, épp akkora az egyik, mint amennyire a másik eltér a középtől.

És itt lép be az élet fintora, bent maradva álmainkban, találkozva a valósággal, kétségbeesünk. Mert a valóság soha nem tudja felvenni a versenyt az álommal! Egy valóságos férfi/nő soha nem lesz olyan tökéletes, mint amilyent elképzeltünk, és csalódásunkban mehetünk is tovább, kereshetjük az álomtársat, álommunkát, álomotthont, álomvilágunkat - ami nincs!

Meg kel tanulni elengedni

Soha nem találhatjuk meg a földi világban, mert nem ide tartozik! Egyet tehetünk – helyére tehetjük álmainkat. Ők nem a valóság, de ők a fontos vezetőink! Tudnunk kell, hogy adják az irányt. Ők vannak a magunk által kijelölt ”lépcső” tetején, de ahhoz, hogy oda feljussunk, sok lépcsőfokot kell megmászni. Hogy egyre feljebb jussunk, ahhoz erőre van szükségünk, mely legyőzi a gravitációt, az anyag vonzását. Meg kell tanulnunk elengedni dolgokat, hisz nagy zsákkal nehéz felfelé haladni!

Ha már tudjuk, melyik ”lépcsőn” megyünk fel, már nem kell folyamatosan felfelé nézni, mert közben orra esünk! Akkor már csak az épp adódó feladatot kell elvégezni, csak a pillanatnyi dolgokra kell koncentrálni. Egy lépés, két lépés, még egy lépés… és egyszer csak azt látjuk, hogy fent vagyunk, megérkeztünk, elértük az álmunk – nézhetünk egy újabb után. Álmunk így tenni tudja a dolgát, kijelöli a célt, az utat. Valójában az út a cél, az ott szerzett tapasztalások, az ott bennünket próbára tett elengedések, mely nem is könnyű feladat.

Mi kell az elengedéshez?

Hit. Hit, hogy amit ma elengedek, arra már nincs szükségem, azt már meghaladtam, de ha mégis lenne, körém fog rendeződni. Ha hitünk van, már nem tud a félelem begyűrűzni, mely mindent fogna, mindenbe kapaszkodna, hogy biztonságot teremtsen. És épp ez az álbiztonság, az anyaghoz való ragaszkodás miatt leszünk képtelen feljebb jutni, ragadunk bele életünkbe.

Megint csak a mérték! Keressük mindenben a mértéket, a közepet! Az egyensúly tudja megteremteni egyre szebb életünket. A befektetett munka gyümölcse lesz az áldás – minden területen. Álmodjunk, és haladjunk! Megint csak álmodjunk, és megint csak haladjunk! Ahogy a kilélegzés, belélegzés, és újra a kilélegzés, és újra a belélegzés. Ez a ritmus adja az életet!