Jurtában, a természettel összhangban éli mindennapjait egy fiatal házaspár Nógrád megyében, a Cserhátban. Sem a férjnek, sem a feleségnek nincs állandó munkahelye, a családi birtokot építik immáron két éve. A pénzt csaknem teljes egészében száműzték az életükből, amire szükségük van, és otthon nem áll rendelkezésre, ahhoz csere útján jutnak hozzá. Autójuk sincs, mindenhová, még bevásárolni is lóval járnak.
Mintha a világból is kimennénk, olyan érzésünk támad, amikor a lakott területeket magunk mögött hagyva autóval, majd gyalogosan követjük Zaka Dominikát az erdőszéli birtokukra. A cserháti táj magával ragadóan gyönyörű, lóháton halad előttünk, úgy mutatja az utat a 25 éves fiatalasszony. Végül letérünk az útról, majd a villanypásztoron átbújva, az ösvényen elindulunk az erdő felé. Ahogy közeledünk a család hajlékához, egyszeriben megpillantjuk a jurtát és a hozzá tartozó épületrészeket.

– Amikor két éve úgy döntöttünk a férjemmel, Áronnal, hogy összekötjük az életünket, és ideköltözünk, a természetbe, ezen a területen még több méter magas bozótos volt. Júniusban érkeztünk, és a közelben felvertük a sátrunkat, ahol négy hónapig laktunk. Az első dolgunk az volt, hogy elkezdtük rendezni a terepet, majd 2014. szeptember végén felállítottuk a jurtánkat. Ez egy nagyon szép időszak volt, ami még akkor is igaz, ha sokat esett az eső – meséli Dominika már a terasz alatt. Férje, Áron a frissen készült kemencén éppen az ebédet készíti. A fiatalember folyamatosan igazgatja a tüzet, hogy az étel minél hamarabb megsüljön. – Két éve megépítettük a fejőistállót, majd kutat fúrtunk, ami köré a jurta került – folytatja az asszony. – Ezután szerszámos helyiséget építettünk, a teraszt tavaly késő ősszel fejeztük be, közben pedig elkezdtük ásni a pincénket az agyagba. Kell még egy istálló a lovaknak, és ha az is meglesz, akkor készen leszünk – teszi hozzá Dominika.

Hogy a fiatal pár mit keres a dombok között, kilométerekre a lakott területektől egy jurtában? Ez csak a külvilág számára kérdés, Dominika és Áron szerint nekik születéskor, de legalábbis gyerekkorukban minden eldőlt.
– A természetközeli életmódnak a csírája szerintem mindig is bennem volt, valószínűleg már ezzel a vággyal a szívemben születtem meg. Ötéves voltam, amikor megépült a nagyapám lovardája, attól kezdve az egész gyerekkoromat a lovak között és az erdőben töltöttem. Már akkor éreztem, hogy majd így szeretnék élni, mint most, de a budapesti családom sokáig az ellenkező irányba terelt. Kevés sikerrel, mert fél év egyetem és egy esztendő kanadai kitérő után a Cserhátba költöztem. Először egy tanyán laktam, majd megismertem Áront, és azóta együtt alakítjuk az életünket, közösen neveljük az előző házasságomból született kisfiamat is – mondja Dominika. Áron hasonló utat járt be, neki az édesapja erdőmérnök, így amióta járni tud, mindig sokat kirándultak. Később pedig Gödön éltek, közel a Duna-parthoz.

– Mára teljes egészében belaktuk a környéket. Szinte mindent megtermelünk magunknak, amire szükségünk van. A tejterméket vagy éppen a mosogatószert magunk készítjük, utóbbit vadgesztenyéből, és lisztet is őrölünk. Persze vannak dolgok, amiket be kell szereznünk, ezekhez főként csere útján jutunk hozzá. Így kapunk például szappant, mézet, szénát, abrakot, olykor húst vagy éppen építőanyagot. De például étolajat és sót vásárolnunk kell, és fizetünk a mobiltelefon-szerződésért is. Ehhez abból van pénzünk, hogy a történetünket megírtam egy könyvben, az eladott példányok után pedig honoráriumot kapok – magyarázza a fiatalasszony.

A család önfenntartó gazdálkodásának alapja a tehén, az általa biztosított tejet mindannyian fogyasztják, a többiből tejterméket készítenek. Van egy kis veteményesük is, ahol idén krumplit, retket, salátát, hagymát, borsót, napraforgót, pattogatni való kukoricát, zöldbabot, sárgarépát, petrezselymet, céklát, karalábét, csemegekukoricát és fürtös uborkát ültettek. A veteményest bővítik, mert paprikának, paradicsomnak és szárazbabnak már nem jutott hely. A mennyiséget is növelni szeretnék, mert nem sok mindent tudnak befőzni és savanyítani. Amit nem fogyasztanak el, azt a földbe vájt pincében tárolják, ahol 10-12 Celsius-fok van. A veteményeskert növelése mellett gyümölcsfákat is ültetnek. Amíg ezek nem teremnek, maradnak az erdei gyümölcsök, amelyekből lekvárt is főznek. A birtokon egy 60 wattos napelem biztosítja az elektromos áramot, annak segítségével töltik a telefont és használják a notebookot. Utóbbira azért van szükség, hogy Dominika szerkeszteni tudja a könyve Facebook-oldalát. A család idővel bővíteni kívánja az állatállományt is, a meglevő három ló és egy tehén mellett szeretnének majd baromfit tartani, de erre csak akkor lesz lehetőségük, ha minden elkészül a birtokon.

Áron és felesége alig tart kapcsolatot a külvilággal, leveleik, csomagjaik a postára érkeznek, hivatalos megkereséseik pedig a barátoknál landolnak. A régi haverok nagy része lemorzsolódott, az új ismerősöket lovon utazva látogatják meg a környéken, a baráti körük is ennek megfelelően szerveződik.

– Orvoshoz sem járunk, nincs rá szükségük – állítja Dominika. – Ha valaki mentálisan egészséges, akkor szerintünk nem lesz komoly testi betegsége. Én otthon is szültem. Fontos a hit is, anélkül semmi nem működik – mondja a fiatalasszony. Dominika végül arról beszél, hogy a saját életüket igyekeznek példaként az emberek elé állítani, ezért írta a könyvét is. – Van egy ismerősünk, akinek csődközelben volt az élete. A hölgy egy újpesti panellakásban élt 200 kilósan, ráadásul súlyos játékfüggőségben szenvedett, emellett az orvosok meddőnek is nyilvánították. A példánk nyomán úgy döntött, hogy új életet kezd. Vett a közelben egy kis házat és egy tehenet, másfél évig küzdött azzal, hogy megszokja az új életformát, ám később nagyot fordult vele a világ. Mára sokat fogyott, férjhez ment, és egy gyerekük is született – számol be az egyik követőjükről Dominika. Mint mondja, egyre többen követik a példájukat, mert nekik teljesen kerek a világ. Ha végeznek az építkezéssel, közös gyermeket is szeretnének. Új élet érkezhet majd a természet ölére.