Matuska Szilveszter neve szállóigévé vált. Megihlette a mozisok fantáziáját, két játékfilm is készült róla, egy regényben főhőst faragtak belőle, alternatív zenészbanda tűzte zászlajára, s a váci fegyházban, ahol korábban elutasított találmányai tökéletesítésével bíbelődött hat évig, külön vitrinben őrzik iratait. Révész Béla jogtörténész a Matuska-jelenségről, a különös kalandorról és a merénylet utóéletéről beszélt a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. HANGANYAG
Biatorbágy, 1931. szeptember 13. Fölrobbantották a biatorbágyi vasúti viadukton áthaladó bécsi gyorsvonatot. MTI Fotó: Reprodukció
Nevezték biatorbágyi rémnek, tartották bomlott elméjű terroristának, vallásos szekta alapítójának. Szülőfalujában, a délvidéki Csantavéren hencegő, hiú, beképzelt embernek titulálták „hőstette” után Matuska Szilvesztert, aki 39 évesen, házilag barkácsolt bombájával 85 esztendővel ezelőtt „berobbantotta magát” a történelembe.

Matuska Szilveszter nevéhez fűződik az 1931-ben elkövetett biatorbágyi viadukt felrobbantása, ahol az elhaladó személyvonat 22 utasa életét veszítette. Ötven évvel ezelőtt, a Kádár-korszak magyar állambiztonsági szolgálata megbízást kapott Nemes Dezsőtől, az MSZMP Politikai Bizottsági tagjától, hogy gyűjtsék össze a Matuska Szilveszterről szóló dokumentumokat, mert Nemes tanulmányt akar írni.

Az állambiztonsági szolgálat három tisztjének anyaggyűjtése végül is magyarázatot nyert, mert Nemes Dezső politikai szolgálatot kívánt tenni, amennyiben bizonyítani kívánta, hogy a robbantás valójában fasiszta provokáció volt, hasonlatosan a berlini Reischtag felgyújtásához.

Nemes Dezső ötlete az volt a Matuska-üggyel és a biatorbágyi robbantással kapcsolatban, hogy a ’30-as években, a hivatalos Horthy-korszakban kialakult kép inverzét alakítsa ki. A Gömbös-féle propaganda elsősorban arra próbálta felhasználni a biatorbágyi merényletet, hogy a kommunisták ármánykodásának állítsa be. Ezt fordította meg Nemes Dezső, hogy mindez a fasiszták műve és provokációja volt. 35 év után körülbelül kétszáz személyt hallgattak meg, akik szemtanúi lehettek az eseményeknek, illetve felderítették Matuska rokonsági, ismeretségi körét is, mondta el Révész Béla jogtörténész professzor.

A merénylet kapóra jött a statáriális bíráskodás bevezetésére

Úgy tűnik, valójában nem is Matuska Szilveszter személye volt fontos, nem is ő állt az események középpontjában, hanem a kormányzati politikák. A merénylet éppen kapóra jött a statáriális bíráskodás bevezetésére. A statáriális eljárás kihirdetése alkalmat adott a Horthy-korszaknak, hogy a kommunista párt egyes vezetőit, Sallait és Fürstöt halálra ítélje.

Révész Béla beszélt arról is, hogy az kevésbé köztudott, hogy Ausztriában egy hónappal a biatorbágyi előtt Matuska egy másik robbantást is végrehajtott, amelynek 102 sebesültje volt. Ez a magyarázata annak, hogy a biatorbágyi merénylet után Bécsbe menekült Matuskát az osztrák hatóságok tartóztatták le, majd hat év fogházra ítélték. 1934-ben került csak a magyar eljárás kezébe, s mivel Ausztriában akkor nem volt érvényben halálos ítélet, a kiadatás feltétele is az volt, hogy a magyar hatóságok sem ítélhetik halálra.

Halálával kapcsolatban is sok a rejtély

Ahogy az egész élete és bűncselekményének megítélése, úgy Matuska Szilveszter halálának körülményei is tele vannak kérdőjelekkel. 1945 januárjában tért haza a Délvidékre. Tavasszal egyesek szerint nacionalista tartalmú beszédet mondott a csantavéri főtéren, mások szerint a templomból kijövő híveknek tartott jugoszlávellenes lázító beszédet. Mindenesetre vagy a rendőrök, vagy a partizánok Újvidékre vagy Szabadkára szállították, és ott kivégezték, magyarázta a jogtörténész professzor.

Később egy spanyol újság szerint Dél-Amerikában látták, a Nógrád című lap 1965-ben egy francia újságra hivatkozva azt írta, hogy az amerikaiak elfogták a koreai háborúban, majd Olaszországban, Svájcban, Görögországban vélték látni, és állítólag felbukkant a belga Kongóban dúló felszabadító gerillaháborúban is.