Felháborodásának adott hangot a Fidesz-frakció szóvivője, mert szerinte a bevándorláspárti erők a röszkei tömegzavargás vádlottjai ügyében a bíróság előtti akciójukkal azt hirdetik: a törvénytelenséget és a bűncselekményt elkövető bevándorlók a törvények felett állnak.
Halász János csütörtökön nyilatkozta ezt az MTI-nek azt követően, hogy a védők a vádlottak felmentését, illetve – törvényes vád hiányában – az eljárás megszüntetését kérték a tavaly ősszel a röszkei közúti átkelőnél történt tömegzavargás miatt indult perben a Szegedi Járásbíróságon csütörtökön.

A szóvivő emlékeztetett a Röszkénél történt zavargásokra, ahol sokan erőszakkal támadtak a magyar határra és az azt védő rendőrökre. Hozzátette: a zavargók kövekkel és betondarabokkal dobálták a rendőröket, többen pedig a zavargást kihasználva illegálisan lépték át a határt.

“A magyar baloldal akkor is az erőszakos bevándorlók oldalára állt, és a bevándorláspárti erők aktivistái ma is az ő oldalukra állnak” – jelentette ki Halász János.
A Fidesz álláspontját ismertetve közölte: aki Magyarországra akar belépni, annak a törvényeket be kell tartani. Ha nem így teszik, a felelősségre vonásnak, az igazságszolgáltatásnak meg kell történnie.