Nagy-Britannia sorsdöntő népszavazás előtt áll, a tét az, hogy az ország kilép-e az Európai Unióból. A Brexit néven emlegetett esetleges kilépésről nyilatkozva Kiss J. László uniós szakértő az MTI-nek kijelentette, hogy a kockázatok miatt nagyobb esélyt lát a bennmaradásra. Szerinte Jo Cox munkáspárti képviselő meggyilkolása a Brexit-ellenes tábort erősítheti.
Az előzményekről szólva a Corvinus Egyetem tanára emlékeztetett arra, hogy az egykori Európai Gazdasági Közösséghez történt 1973. január 1-jei csatlakozása óta az Egyesült Királyságban állandó viták voltak a tagságról. Ezek a viták az 1992. évi maastrichti szerződés után élesebbek lettek, amikor világossá vált, hogy az integráció célja nem csupán egy gazdasági, hanem egy mind szorosabbá váló politikai unió.

Az euroszkeptikusok 1993-ban megalakított politikai szervezete, az Egyesült Királyság Függetlenségi Pártja (UKIP) folyamatosan növelte szavazatainak számát és a 2015-ös parlamenti választásokon csaknem négy millió szavazattal a voksok 12,6 százalékát érte el. Ez a tendencia még egyértelműbb volt a legutóbbi európai parlamenti választásokon, amikor a UKIP a legerősebb párt lett.

A UKIP kezdettől fogva országos népszavazást követelt az ország uniós tagságáról, miközben választóinak egy része a konzervatív pártból került ki. A 2010 óta hivatalban lévő David Cameron miniszterelnök kezdetben elutasította a népszavazás lehetőségét, azonban a mind kedvezőtlenebbé vált közvélemény-kutatási adatok nyomása alatt 2013 januárjában kijelentette, hogy amennyiben még kormányfő lesz, legkésőbb 2017-ben népszavazást ír ki az uniós tagságról. Ezt megelőzően azonban megállapodásra kíván jutni az unió brit elképzeléseknek megfelelő reformjáról. 2016 februárjában a tagállamok csúcstalálkozóján létrejött a reformokról szóló megállapodás és néhány nappal később Cameron bejelentette, hogy a népszavazásra 2016. június 23-án kerül sor.

A döntés annak ellenére született, hogy London már korábban is különleges státuszt élvezett és számos kedvezményt mondhat magáénak,  többek között a mezőgazdasági visszatérítések terén, valamint az eurózónán, a schengeni övezeten, továbbá a bel- és igazságügyi együttműködés egyes területein való kívülmaradást. Ezek a kedvezmények az EU és Nagy- Britannia közötti 2016. februári megállapodás nyomán tovább bővültek és kiterjednek az uniós országokból érkező migránsok szociális támogatásának korlátozására. Eszerint a következő hét évben az uniós tagállamokból érkező munkavállalók csak négy év után kapják ugyanazt a szociális juttatást, mint a brit polgárok. Amennyiben a munkavállalók gyermekei nem Nagy Britanniában élnek, akkor a családi pótlék nagyságát a származási ország viszonyainak megfelelően állapítják meg.

A kilépést előnyben részesítő euroszkeptikus tábor egy része azt hangsúlyozza, hogy a túlszabályozásban szenvedő és nem demokratikusan választott brüsszeli bürokráciával szemben az ország feletti tényleges ellenőrzés visszaszerzésére csak az unióból való kilépés útján nyílik lehetőség, legyen szó a bevándorlásról vagy egyes szakpolitikai területekről. A növekedő nettó bevándorlás valóban probléma, ám az uniós államokból érkezők nagy része nyereség a brit gazdaságnak. Emellett a nettóbevándorlásért a brit politika is felelős, mert London Németországgal és Ausztriával szemben a négy közép-európai ország csatlakozását követően nem élt a munkaerőpiac megnyitása hétéves moratóriumának lehetőségével.

Az esetleges kilépés várható brit hatásaival kapcsolatban a szakértő úgy vélekedett: a költség-haszon reláció pontosan nem határozható meg, mert még nem lehet tudni, hogy kilépés esetén London milyen szerződéses feltételeket tudna kialkudni az unióval. A pénzpiaci bizonytalanságok már most érezhetőek. Az EU-val folytatandó kétéves tárgyalások alatt ez a bizonytalanság állandósulna, amit a brit gazdaság sínylene meg. A kilépés melletti kampányban hangoztatott "norvég-" vagy "svájci-modell" Nagy-Britannia esetében nem alkalmazható. Norvégiának az Európai Gazdasági Térség tagjaként az európai egységes piacon való részvételéért fizetnie kell az unió kohéziós alapjába és számos nélküle létrejött előírást, köztük olyat, mint a munkaerő szabad áramlásának elvét be kellene tartania. A britek elvesztenék befolyásukat az EU-ban, de minden szabályt be kellene tartaniuk, továbbra is fizetniük kellene az uniós költségvetésbe, és csaknem annyit, mint most.

Ugyanakkor a több mint száz bilaterális szerződésen alapuló svájci-EU viszony sem követhető és Brüsszel sem kívánja ezt az egyedüli modellt más relációkban is alkalmazni.. Az OECD, az IMF, továbbá a legkülönbözőbb "agytrösztök "arra mutatnak rá, hogy a brit kilépés recesszióhoz, valamint jóléti és jövedelmi veszteségekhez vezet. A globalizálódás korában a splendid isolation, a "fényes elszigeteltség" nem lehet ésszerű opció. Egy 500 milliós piac nélkül Nagy Britanniának mint termelési és beruházási telephelynek az értéke is csökken. Kilépés esetén az országnak újra kell építeni kül- és gazdaságdiplomáciai kapcsolatainak jelentős részét is.

Ami pedig az EU-t érintheti, a kilépés politikai-pszichológia hatása nehezen látható előre, de mindenképp több irányú lehet. A kilépés láncreakciót indíthat el, különösen, ha az unió problémamegoldó képessége nem növekszik. De lehet az is, hogy nem történik láncreakció, és erősödhetnek azok az országok, amelyek az uniót belülről alakítanák át. Ez az átalakítás erősítheti a brit reformok követőit, de azokat is, akik a brit "kívülmaradási" politika megszűnésével az integráció elmélyítése irányában látnak nagyobb esélyt.

Nagy-Britanniának mint harmadik legnagyobb nettó befizetőnek a kiesése ugyanakkor nagy nehézségek elé állítaná az unió költségvetési és támogatási rendszerét, amely 2020-től amúgy is bizonytalanságokkal terhes - mutatott rá Kiss J. László.

MTI