Negyven esztendeje már, hogy nemzetünk szegényebb lett a vonatszerencsétlenségben elhunyt Latinovits Zoltánnal, aki nem csak versmondóként, de számos színpadi és filmszerepében is örökre emlékezetes marad. Miután a működésképtelen lélekgyógyászat őt sem volt képes megmenteni tudatmódosító szereivel, június 4-én, halálának évfordulóján emlékezünk a színész életútjának végére. De valóban így kellett véget érnie?
Mindössze 44 évesen távozott közülünk a színművész, filmszínész, rendező, képzőművész, író, színházcsináló-versmondó zseni – vagy, ahogyan gyászversében Nagy László, a költő elnevezte őt: a Színészkirály. A legvalószínűbb, hogy balesetben hunyt el, életének nem önszántából vetett véget (amint a korabeli sajtó elhíresztelte). Színésznő–örök szerelme, Ruttkai Éva sem hiszi el, hogy öngyilkosság történt: „És akkor jött egy vonat, lassított, benne felsejlett valami gyerekkori emlék, benne volt az a bizonyos gyógyszer, amitől fel volt pörögve, nem érezte a veszélyt, képessége korlátait, és úgy, mint évtizedekkel korábban, megpróbált felugrani rá... és elvétette az ugrást..."

Az édesanya utóbb egy interjúban elmesélte, hogy fiát éveken át áltatták azzal, hogy a fővárosban színházat alapíthat, ez azonban csak „mézesmadzag volt" – és a hatalom így „teljesen tönkretette az idegrendszerét". Ami tény: zárójelentése szerint Latinovits Zoltánt 1976. április 12. és május 31. között pszichiátrián kezelték, ahonnan végleg négy nappal az előtt távozott, hogy életét vesztette. És – amint Ruttkai Éva megemlítette – „benne volt az a bizonyos gyógyszer"...

Milyen érdekes, hogy ott vannak a pszichiátriai szerek, ám a gyógyulást már senki sem kéri számon. És az alkotók, akiket úgyszintén nem mentettek meg: Hemingway, Marilyn Monroe, Kurt Cobain, Michael Jackson és még lehetne folytatni a sort. És, természetesen, a magyarok: József Attila, Soós Imre, Szécsi Pál – csak a „nagyobb nevek", akik pszichiátriai problémáik idején vesztették életüket... De miért nem azt halljuk, hogy ki mindenkit mentettek meg a pszichiáterek?

Egy szerző, aki 28 éven át kutatta a színészóriás életútját, mielőtt könyvet publikált róla néhány éve, jóhiszeműen pszichiáterhez fordult diagnózisért. A pszichiáter, persze, kész a „táv-diagnózisra", akár a múltba is: bipoláris depresszióról szól... „Táv-diagnózis" készült nemrégiben az egész magyar nemzetről is: „közel 3 millió magyar szenved valamilyen szintű depressziótól" a Magyar Pszichiátriai Társaság korábbi „szakértő" közleménye szerint. Ha már táv-diagnózist igen, akkor táv-gyógyítást miért nem folytatnak? Persze, akkor mi lenne az óriási bevétellel, a gyógyszeriparéval, amelynek anyagilag megbecsült ügynökeként dolgozik a pszichiáterek túlnyomó többsége?

Pár éve, egy pszichiátriai intézet pszichiátere büszkélkedve nyilatkozta annak kapcsán, hogy a zárt osztály vasajtaját rég eltávolították: „Már nem fizikailag, hanem kémiailag vagyunk erősek"... Ez egyértelmű utalás azokra a pszichiátriai szerekre, amelyet az állítólagos „agyi kémiai egyensúlyhiány" miatt adnak. Ugyanakkor minden kétséget kizáróan a pszichiátria nem bizonyította ezeknek a mentális „betegségeknek" a létét, e feltételezéseket tudományos kísérletekkel bizonyítani nem tudták.

Freund Tamás világhírű agykutató, a Tudományos Akadémia élettudományi alelnöke nemrégiben egy interjúban elismerte, hogy a lélek az anyag szerkezetéből nem levezethető: az agy mindössze a Lélek lakhelye. A páratlan természettudományos tételekkel előálló Albert Einsteinnek – akiben volt annyi alázat, hogy tudásának akár a korlátait is elismerje – egyik mondása így szól: „Isten nem vet kockát"... A Materialisták – a pszichiátriával az élen – ugyan mivel hazardíroznak, amikor az embert, a lelket biokémiai folyamatokként kezelik?

Miért nem a megmentett nagy nevek listájáról tudunk megemlékezni a pszichiátriai módszerek kapcsán – a lista élén Latinovitscsal? Akinek a beteljesített színházépítő életművére oly kíváncsiak lettünk volna; aki soha nem feledte a régi iskolát, amelyben a színész első igazi feladata a versmondás volt; aki az utolsó vele készült televíziós interjújában már az akkori világ kamerájába mondja: „Jól verset mondani nemzetépítő feladat."

Amíg a mai pszichiátria pénzmotivált, tudatmódosító szerekre alapozott, lélektelen módszerei nem változnak, társadalmunknak továbbra is számolnia kell hasonlóan tragikus veszteségekkel.