Novák Előd egy terjedelmes Facebook bejegyzésben fejtette ki véleményét Vona Gábor szerdai bejelentésével kapcsolatban. A pártelnök arra kért 3 jobbikos alelnököt, hogy ne induljanak a júniusi tiszújító kongresszuson.
“Győzzön a Jobbik! Ehhez a pártnak többféle arcra, az elnökségnek többféle személyiségre van szüksége. Én az egyik alelnökként garanciája kívánok lenni annak, hogy a Jobbik nem tér le az Alapító nyilatkozatunkban rögzített útról, nem megy bele elvtelen kompromisszumokba. Kormányra kell kerülnünk, de nem minden áron” – így fogalmaztam a legutóbbi alelnökválasztáson, ezzel a programbeszédemmel, ezzel a mandátummal választottak meg az elnökségbe, lelkiismeretem szerint ezt kell képviseljem. S ez az, amivel szemben kívülről is meg akarják mondani bal- és jobbliberálisok, milyenné váljon a Jobbik: egy színtelen, szagtalan, karakterét vesztő párttá, mely nem hoz radikális változást. Ne engedjük ezt! Nem helyes érvek helyett erőből lezárni a konstruktív vitákat, a tisztességes verseny helyetti, csoportos vétó megosztja a Jobbikot, távolabb visz minket a választási győzelemtől, és még távolabb a Radikális változás című programunktól.

Hátba szúrva érzem magam, hiszen nemhogy Vona Gábor elnökségét nem kérdőjeleztem meg soha semmilyen körben (és nem teszem most sem), de soha nem tettem semmit tiltása ellenére. Ellenvéleményt persze sokszor megfogalmaztam neki négyszemközt vagy elnökségi körben, és olyan kritikákat, melyeket mások nem mertek, mert tartottak tőle. Azonban attól nem lesz jobb, ha a problémákat szőnyeg alá söpörjük, ha az ellenérvekkel és veszélyekkel nem nézünk szembe, ha a tagság döntő részének véleményét nem közvetíti felé, nem képviseli senki.

Mert egy ilyen kritikusokat eltávolító vétó után még azok sem igazán fogják ezt megtenni, akik eddig valamennyire éltek ezzel; rossz folyamatokat indítana ez a szankció.

Fontosnak tartom az elnök komfortzónáját, ezért természetesen elfogadtam, hogy kinevezheti akár sokakban komoly ellenérzéseket kiváltó tanácsadóit, vagy hogy kikkel tart közös lakossági fórumot, hogy ki mondhat pl. napirend előtti beszédet, a frakcióelnökség tagjainak általa történt kijelölését is elfogadtuk, de azért szerintem az egész pártot nem formálhatja a maga képére, nem távolíthatja el a másként gondolkozókat, pláne azokat, akik az Alapító nyilatkozatunkhoz hűek.

Sokszor maradtam kisebbségben elnökségi szavazások során, de ezeket is mindig tiszteletben tartottam. Vitáink voltak, mint minden házasságban is, de most úgy érzem magam, mint egy meglepetésszerűen benyújtott válópernél érezheti magát az, akinek párja korábban soha nem jelezte, hogy ez így nem fog tovább menni, ha nem változik meg ebben és ebben. Mert Vona Gábor ezt soha nem jelezte sem nekem, sem a többieknek. Sőt amikor az MTI-nek cáfolta, hogy engem a párton belül háttérbe akarnának szorítani, így fogalmazott: “egy nagy néppártnak, amilyenné a Jobbik vált, az az erőssége, hogy képes különböző karaktereket integrálni és a feladataikat megtalálni.” Egyetértek az akkori Vona Gáborral.

Nagyon fáj, de tiszteletben tartom az elnöki döntést, hogy mégis másokkal szeretne együtt dolgozni, akik mellesleg kitűnő jelöltek lehetnek. De a vis maior esetre biztosított vétójog tömeges alkalmazása (mert minden más jelöltet is vétóz, aki esélyesnek fog bizonyulni a saját emberei mellett) annak a szabálynak a megkerülése, hogy a versenyt biztosítani kell. Eddig az volt az alapvetés, hogy a Jobbik egy alulról építkező mozgalom. Elfogadom, hogy az elnök felsorolja, kiket szeretne az elnökségbe, de ne kerülje ki a tagság előtti megmérettetést, hogy a kongresszus mindenben megfogadja-e az ajánlását. Lehet, hogy egyik alelnök helyett jobb volna egy másik, de ennyit biztosan nem ér egy ilyen inkorrekt eljárás, hogy már pártszakadásról cikkezzenek.

“Gábor azt mondta, hogy mindettől függetlenül számít személyünkre és munkánkra. Szeretném hinni, hogy ez valóban így van” – írja Szávay István alapító alelnöktársam, és én is szeretném elhinni (bár nem könnyű, értetlenül állok az elnöki szándék előtt, hiszen korábban nyilvánosan tagadta a háttérbe szorításom lehetőségét, most mégis megtenné). Szeretném elhinni, hogy a magunkfajták kirekesztése és a párt megosztása után, ha lehet még, összefogva küzdhetünk majd a programunkban hazánknak ígért radikális változásért.

De pl. esetemben finoman szólva nem logikus, hogy ha az általam képviselt politika nem eléggé “cuki”, akkor országgyűlési képviselőként miért volna ugyanaz az irányultságom megfelelő. Ezért joggal feltételezzük (az elnökségből sem csak mi hárman gondolva ezt), hogy mi lesz a következő lépés ellenünk…

Az még természetes, hogy mindnyájan leválthatók vagyunk, de a tisztességes versenyhez ragaszkodom, ezért is kérem arra elnökünket, hogy biztosítsa a szabad megmérettetést mindenkinek, gondolja meg magát, s ezt a kongresszus napjáig meg is teheti (hiszen jogilag csak akkor élhet a vétóval, újraválasztása után). Így lehet igazi legitimitású elnöksége a Jobbiknak, egyébként a “választás” megcsúfolása az eljárás.

Elképesztő szolidaritási cunami indult; ennyien még soha nem hívtak telefonon egy nap alatt, mint tegnap. Mindig vissza szoktam hívni minden ismeretlen számot is az egyébként honlapomon is elérhető, nyilvános mobilszámomról, de most először kénytelen vagyok ezúton kollektíven köszönetet mondani a sok buzdításért.

Igen, vállalom a jelöltséget, és bízom benne, hogy elnökünk meg fogja gondolni magát, akármilyen elszántnak is mutatja magát a kongresszusig. Számos alapszervezet arra készül, hogy demonstratívan csak minket négyünket jelöl, ebből talán Vona Gábor is megérzi, hogy most nemcsak rólunk van szó, hanem a nemzeti radikalizmus, s egész nemzetünk jövőjéről. Együtt kell dolgozzunk!

Van olyan egyelőre nem vétózott elnökségi tag is, aki fontolgatja, hogy ezek után részt vegyen-e egy ilyen “választásban”, vagy inkább lépjen vissza a jelöltségtől, szolidaritásból is.

Érezze hát mindenki, ez nem egy technikai kérdés!

Rengeteg tisztségviselőnk kongatja most a vészharangot, álljon itt végezetül egy kerületi alapszervezet állásfoglalásának bölcs mondata, hitvallása: “Amennyiben a néppártiság a “polkorrektnek” mondott óvatoskodó nyárspolgáriságot jelenti, akkor már nem „Attila unokái” leszünk, hanem könnyen belesüppedve az általános politikai posványba, díszellenzékként és sajnos a magyar politika sokadik szemfényvesztőiként a nemzetközi pénzhatalom álradikális és néha lenácizott, de ugyanolyan kiszolgálóivá válhatunk, mint az eddigi összes pártunk és kormányunk a rendszerváltás óta.” Szebb jövőt!

Forrás: atv.hu