A Fidesz-frakció reagálása Tóbiás József (MSZP) nyilatkozatára
Felháborító, hogy az a Tóbiás József beszél, akinek szavazatával egyhavi nyugdíjat vettek el a nyugdíjasoktól. Az MSZP volt az a párt, amely be akarta vezetni a nyugdíjadót, és amely elvett egyhavi nyugdíjat.

A szocialisták voltak azok, akik azt ígérték a nyugdíjasoknak, hogy nem lesz gázáremelés, aztán háromszorosára emelték a gáz árát, áfacsökkentést ígértek nekik, aztán megemelték az élelmiszerek adóját és még vizitdíjat és kórházi napidíjat is akartak velük fizettetni.

A Fidesz kormányzása óta minden évben garantált az inflációkövető nyugdíjemelés.

Ez így lesz jövőre is, amikor a tervezett 0,9 százalékos infláció mértékével megegyező nyugdíjemelésre tesz javaslatot a kormány.

A nyugdíjasok megélhetését emellett rezsicsökkentéssel, a sertéshús áfájának csökkentésével is segítjük, a legfontosabb élelmiszerek – a tej, a tojás, a baromfihús – áfájának csökkentésével pedig gyakorlatilag megduplázzuk a nyugdíjemelés mértékét, mert egy nyugdíjas ezekkel több tízezer forintot is megspórolhat.

(fidesz.hu)