Az utóbbi évtizedekben Nyugat-Európa – így Belgium is – a félreértett liberalizmus eszmeiségétől átitatva tökéletesen téves ideát kergetett. A szolgálatok számára nem volt hírigény, hogy számolják fel a multikulturalizmus vadhajtásait. A politika úgy tekintett a párhuzamos társadalmakra, mint olyan adottságra, amelyet ha nem bolygatnak, kellemetlen ugyan, de nem jelent veszélyt. E tekintetben az élni és élni hagyni elv volt a mértékadó.
A titkosszolgálati szakemberek másként látták a helyzet stratégiai következményeit. Rendszeresen készültek jelentések a kormányoknak, amelyekben veszélyként jellemezték a radikalizálódó, frusztrált, társadalmon kívüli rétegeket. A politikusokat azonban a sikeres integráció, a demográfiai és a munkaerő piaci állmegoldások hamis víziója immunissá tette a szolgálatok jelentéseiben foglalt kockázati tényezőkre.

Átmeneti jelenségként értékelték, és majdan kezelhetőnek tartották a párhuzamos társadalmakat átszövő szerveződéseket. 2015. november 13-án Párizsban és 2016. március 22-én Brüsszelben azonban egyértelmű cáfolatot adott elképzeléseikre az élet. Természetesen felelősek a szolgálatok, mert mindegy, mit mond a politika, az ő küldetésük megvédeni a civil lakosságot, országaik adófizető polgárait. Nincs pardon, mert rendkívüli események alkalmával igenis számon kérhető, mit nem tettek meg a védelem érdekében.

Nem voltak adataik, nem tudtak beépülni a potenciális ellenség soraiba, nem volt elégséges az együttműködés, az információcsere a társ ­szervekkel, a külföldi szolgálatokkal, vagy egészen egyszerűen csak ellazsálták az elmúlt évtizedeket. Miközben az ellenfél, konstatálva a védelem gyengeségét, hálózatot épített, erőt gyűjtött, megtanult operatívan élni, és mivel nem zargatta senki, olyan önbizalomra tett szert, hogy Allah akbar! felkiáltással ölni indult.

Forrás: magyraidok.hu