Magyarország együttműködési formákat keres Kaliforniában, hogy megteremtse a lehetőséget magyar tehetségek ötleteinek ottani kifejlesztéséhez - mondta Los Angeles-i tárgyalásairól szerdán az MTI-nek Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára.
Magyar Levente szerint - aki telefonon tájékoztatta az MTI-t Los Angeles város és megye, valamint a félmillió lelket számláló Long Beach vezetőivel folytatott tárgyalásairól - a mostani politikai kapcsolatfelvétel nélkülözhetetlen alap a későbbi szakértői egyeztetésekhez, amelyekről meg is állapodtak tárgyalópartnereivel.

Los Angeles-i tárgyalásain - mondta - ugyanaz a cél munkált, mint egy nappal korábban San Franciscóban: "kialakítani azokat az együttműködési formákat, amelyeket egyes-egyedül itt, a Szilícium-völgyben, San Franciscóban, valamint Los Angelesben és környékén lehet megtalálni". Ezek révén pedig megteremteni a magyar tehetségeknek a lehetőséget, hogy ötleteiket - amelyeket odahaza a globális ismeretek híján nem tudnak kellőképpen kifejleszteni, vagy a gyakorlatban is megvalósítani - itt "inkubálják", vagyis az itteni lehetőségekkel, kivált a rendelkezésre álló infrastruktúrával élve, itt fejlesszék ki.

Példaként a világhírű magyar Prezi vállalkozás esetét említette, amely a megfelelő mechanizmusok híján Magyarországon nem tudott volna kibontakozni és kilépni a világpiacra.

Magyar Levente kifejtette, hogy a dél-kaliforniai környezet abban egyedi, hogy ezen a vidéken egyetemek és cégek olyan hálózata működik összehangoltan, egymásra támaszkodva, amely egyedülálló lehetőségeket teremt az innovatív vállalkozásoknak, köztük a magyaroknak is. És nem szabad elfelejtenünk - tette hozzá -, hogy Dél-Kaliforniában vannak a csúcsiparágak, például az űripar vagy a hadiipar legjobb cégei is.

Magyarország kezdeményezését a kapcsolatfelvételre nagyon pozitívan fogadták, és ez azért is fontos - hangsúlyozta az államtitkár -, mert a Szilícium-völgy csúcstechnológiai cégeinél korántsem Európára figyelnek. Long Beachben például a város vezetőivel beszélgetve kiderült, hogy Európából eddig Magyarország az egyetlen, amely kereste a kapcsolatfelvételt az egyeteméről is híres városnál.

"Kapcsolatfelvétel, ismeret- és tudásszerzés, tőke felkutatása, és mindehhez a segíteni tudó intézményi keret kiépítése a magyar tehetségek kibontakoztatásához - ezek a kaliforniai tárgyalások fő mozgatói és elvei" - összegezte Magyar Levente, aki csütörtökön az egyik legnagyobb amerikai ingatlanfejlesztő cég vezetőivel találkozik, majd a coloradói Aspenben üzletembereknek tart előadást.

Forrás: MTI