A Debreceni Egyetem (DE) 2016 és 2020 közötti időszakra elkészített fejlesztési tervének fontos része a pedagógus-továbbképzések számszerű és tartalmi bővítése - közölte az intézmény oktatási rektorhelyettese az MTI érdeklődésére hétfőn.
MTI Fotó: Czeglédi Zsolt
Bartha Elek Palkovics László egy korábbi felvetésére reagált. Az oktatási államtitkár arról beszélt, hogy míg jelenleg 900 olyan vállalkozás van, amelyik pedagógus-továbbképzéssel foglalkozik, ebből a tevékenységből csak csekély mértékben részesülnek az egyetemek, amelyeknek szerinte "be kellene szállniuk a továbbképzésbe".

A rektorhelyettes jelezte: a Debreceni Egyetemen folyó pedagógus-továbbképzést az elmúlt évben gyökeresen átalakították, a tematikát a mai igényekhez igazították.

Segítséget jelentene az egyetemek számára, ha központi támogatást kapnának ahhoz, hogy növeljék versenyképességüket az erre a bevételi forrásra szakosodott kis cégekkel szemben - jegyezte meg Bartha Elek.

Maticsák Sándor, a DE tanárképzési főigazgatója közölte, hogy az intézmény tanárképzési struktúrájában régóta kiemelt szerepe van a tanári továbbképzéseknek.

Ha az állam teljes egészében vagy legalább nagyrészt átvállalná a továbbképzés költségeit, illetve egyértelműen az egyetemekhez rendelnék e képzéseket, akkor nagyságrendekkel több tanár szakmai képzését tudnák megoldani - fűzte hozzá.

A főigazgató szerint a Debreceni Egyetem a közismereti tanártovábbképzést teljes egészében le tudja fedni, s a legmagasabb szintű képzést tudja biztosítani a régióban.

A DE pedagógus-továbbképzésein évente mintegy száz hallgató vesz részt, kapacitásukat akár a duplájára tudnák növelni - írja az MTI.

Minden olyan közismereti tanárszakból tudnak továbbképzéseket indítani, amelyre a középiskolai tanároknak szüksége lehet.

Optimálisan tíz fős csoportokban folyik a képzés, de indokolt esetben kevesebb hallgatóval is indítják a tanfolyamokat - ismertette a részleteket a tanárképzési főigazgató.

Hozzátette: a pedagógus-továbbképzésekre jelentős most is az igény, de az állami hozzájárulás sokat lendítene a helyzeten.