Januártól nem kell építési engedélyt kérni, csak bejelentési kötelezettséget írnak elő. az épületet azonban csak úgy lehet használatba venni, ha minden műszaki előírásnak megfelel.
Januártól több pontban változott az építési törvény. A 300 négyzetméternél kisebb alapterületű lakóingatlanokra nem kell építési engedélyt kérni, csak bejelentési kötelezettséget írnak elő, továbbá már a használatbavétel előtt szükséges az épület energetikai megfelelőségének igazolása.

Az engedélyezés megszűnik, gyakorlatban a bejelentés úgy néz ki, hogy az egyén bead egy dokumentációt, ez alapján, ha a hatóság 15 napon belül nem szól vissza, akkor kezdődhet a kivitelezés – magyarázta Dr. Jámbor Attila építésjoggal foglalkozó ügyvéd a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Amikor az épület elkészült, akkor az építtetőnek három éven belül egy hatósági bizonyítványt kell kérnie arról, hogy megépült. Ezt a települési jegyző adja ki. Tehát három évig nem kell fizetni a hatósági bizonyítvány kiadásáért, viszont három éven túl évente 200 ezer forint a díja.

Jámbor Attila szerint jelentős szemléletváltozás történt. „Az állam az előzetes hatósági ellenőrzésből kivonult és azt mondja az építtetőnek, hogy nem szólok bele előzetesen, hogy mit szeretnél csinálni, azonban mindaz a szabályrendszer és előírás, ami eddig is érvényes volt az építkezésre az megmarad. Nem a hatóság fogja megnézni, hanem az építtető, a tervező és a kivitelező felelőssége lesz az, hogy szabályos, megfelelő épületek épüljenek” – nyilatkozta jogász a Kossuth Rádió Napközben című műsorában.

Turi Attila, a Magyar Építészi Kamara elnökségi tagja szerint sokan nem ismerik az eljárási szabályokat, sőt az építészek is tanácstalanok, hogy fog ez működni „Egyetlen egy dologból nem vonul ki az állam, az pedig a műszaki felügyelet, tehát, hogy megfelelő minőségű épületek épüljenek a megfelelő helyre” – tette hozzá.

Forrás: Kossuth Rádió/Napközben