A magyar export és a külkereskedelmi mérleg többlete is rekordszintre nőtt 2015-ben - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn sajtótájékoztatón a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb külkereskedelmi adatait kommentálva.
Ismertette, tavaly a magyar export 90,7 milliárd eurót tett ki, ami 7,4 százalékos növekedés 2014-hez képest.

A külkereskedelmi többlet pedig hároméves csökkenés után újra emelkedésnek indult, 1,8 milliárd euróval, a 8,1 milliárd euróra nőtt - tette hozzá.

Szijjártó Péter szerint ezeket a rekordokat a magyar külkereskedelem kifejezetten nehéz körülmények között érte el, hiszen a világgazdaságban és a világpolitikában rendkívüli kihívásokkal kell szembeszülni.

A tárcavezető elmondta: a bevándorlási helyzet minden idők legsúlyosabb válságát hozta el Európában, az olajárak alakulása a magyar külkereskedelemnek fontos térségek gazdasági növekedését vetette vissza, csökkentve ezzel a magyar export lehetőségeit, valamint az Európai Unió és Oroszország közötti viszony megmutatkozik a külkereskedelemben is.

Szijjártó Péter úgy látja, hogy ezek a körülmények az idén még nehezebbek lesznek, mint mondta: egyetlen, az életünket nehezíti konfliktus esetében sem lehet beszámolni előrelépésről.

A miniszter hangsúlyozta: az idén a beruházásokért és az export lehetőségekért még öldöklőbb küzdelem zajlik majd, mint tavaly.

A tárcavezető kiemelte: a külgazdasági intézményrendszer jól vizsgázott, ugyanakkor az idén további feladat hárul rá, hiszen a exportban a magyar hányadot jelentősen növelni kell, ezért a kis- és közepes vállalkozásokat minél több exportlehetőséghez kell segíteni, a nemzetközi versenyképességhez a magyar vállalatoknak hitellehetőséget kell kínálni.

Szijjártó Péter megjegyezte: a hazai hányad növelése a magyar exportban, a kis- és középvállalatok exportteljesítményének növelése állami szerepvállalás nélkül nem megy - írja az MTI.