A Buda környéki erdőkben pár évvel ezelőtt találkoztak először magányos aranysakálokkal a Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei. Mára bizonyos lett, hogy az őshonos állatfaj ismét stabilan jelen van a főváros környéki erdőkben is.
Fotó: Vajda Bertalan/Pilisi Parkerdő Zrt.
Az emberre nem veszélyes, közepes testű emlős ragadozó nem betelepítéssel, hanem természetes módon bukkant fel a Parkerdő által kezelt területeken - írja közleményében az intézmény.

Az aranysakál az 1800-as évek végén szorult ki Magyarországról, az ezt követő időkben csupán két észlelést dokumentáltak: egyet 1937-ben, a másikat 1942-ben. Emiatt – a rókával vagy a farkassal ellentétben – a közvélemény is kevéssé ismeri a sokszor csupán nádi farkasként (toportyán) vagy kis farkasként emlegetett aranysakált. Eltűnése a vizes élőhelyek megfogyatkozásával és a 20. század második harmadáig uralkodó, a ragadozó fajok irtására való törekvéssel magyarázható.

Életképes állományai akkor csak a Balkánon, főképp Görögországban és Bulgáriában maradtak fenn. Innen, déli irányból, a volt jugoszláv államokon keresztül érte el hosszú évek alatt újra Magyarországot, majd a ’90-es évektől fogva Somogy, Baranya és Bács-Kiskun megyéből terjedt tovább. 2016-ra már százas nagyságrendű állománnyal van jelen a főváros környéki erdőkben.
MTI Fotó: Kovács Attila
Heltai Miklós vadbiológus a közleményben kifejtette, az aranysakál nagyon sikeres állat, ami főképp annak köszönhető, hogy jól működő közösségben él. Kölykeit például a rókánál sokkal hosszabb ideig, jól szervezetten védi. Megjelenésében leginkább a rókára hasonlít, csupán színben és méretben adódhatnak különbségek. Elnyújtott üvöltéssel, vagy rövid, jellegzetes vonyító és üvöltő hangokkal kommunikál, ezt általában napnyugta után egy órával hallhatjuk. Magyarországi táplálkozását tekintve „rágcsálóspecialistának” mondható, elsősorban kisemlősöket, a mezei egereket és a pockokat kedveli. Olykor azonban a csülkös állományra, őzre, dámszarvasra, vaddisznóra is szemet vethet - tette hozzá.

A csúcsragadozók fontos tényezői és fenntartói az erdei ökoszisztéma egyensúlyának. Amikor egy-egy őshonos állat vagy növény eltűnik a rendszerből, ez az egyensúly megbillenhet. Az aranysakálok megtelepedésének folyamata a szakemberek szerint üdvözlendő, mert ezáltal az erdei ökoszisztéma sokfélesége gazdagodik, illetve megjelenésük hozzájárul az erdő önszabályozó folyamatainak javulásához is.

A Pilisi Parkerdő Zrt. szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a faj visszatérését és viselkedését, továbbá adatokat szolgáltatnak a vadbiológiai kutatással foglalkozó intézményeknek - írja a közlemény.

MTI