A legjobb idegennyelvű film kategóriájában a 29. Oscar-gálán, 1957-ben osztottak először díjat, Magyarország azonban csak 1965-től nevezett filmeket. Azóta egy olyan év sem volt, hogy ne lett volna magyar nevezés, azaz összesen 50 filmmel versenyeztünk eddig. Ennél csak Franciaországnak van hosszabb, megszakítatlan sorozata a kategóriában. Az 50 nevezett magyar film közül a Saul fia mostani sikerével együtt kilenc alkotás jutott el a jelölésig, ezeket mutatjuk most be (a filmcímeknél évszámként a nevezés idejét tüntettük fel).
A Pál utcai fiúk, 1968
Fábri Zoltán

Magyarország csak negyedik éve nevezett filmet a legjobb idegennyelvű film kategóriájában, amikor a Pál utcai fiúk, a világszerte népszerű 1906-os Molnár Ferenc-regény adaptációja a jelölésig jutott. Ez azt jelenti, hogy ez volt az első magyar film, amely felkerült arra az öt filmre szűkített listára, amelyből az akadémia zsűrije kiválasztja a legjobb idegennyelvű film Oscar-díjának nyertesét. A Pál utcai fiúk egyébként nem teljesen magyar film, amerikai-magyar koprodukcióban készült, de hivatalosan magyar nyelvű alkotás, bár a fiúkat jobbára brit és amerikai gyerekszínészek játszották. A felnőtt szerepeket magyar színészek kapták, a legfontosabb karaktert, Nemecsek anyját Törőcsik Mari alakította, aki Fábri egyik kedvenc színésznője volt.

Az 1960-as évek a magyar filmgyártás aranykorát hozta el: rengeteg film készült, ezek között pedig számos filmtörténeti jelentőségű alkotás. Elég csak megnéznünk, hogy milyen filmeket nevezett Magyarország az évtizedben: ott van köztük a Szegénylegények Jancsó Miklóstól és Szabó István Apa című alkotása is. Jelölésig azonban csak az idősebb generációt képviselő rendező, Fábri Zoltán jutott el, aki a 60-as évekre már jelentős nemzetközi sikereket ért el: az 1955-ös Körhinta és az 1956-os Hannibál tanár úr világszerte ismertté tette. Nem csoda, hogy Magyarország először, 1965-ben is Fábri-filmet nevezett a kategóriában, a II. világháború utáni időszak viharos történéseit egy kis falu életén keresztül bemutató Húsz órát.

A Pál utcai fiúkkal Fábri nehéz feladatra vállalkozott, de sikerült Molnár Ferenc remekművéből egy másik remekművet készítenie, olyan alkotást, amely kihasználja a film eszközeiben rejlő lehetőségeket. A forgatókönyvet Endre Bohemmel együtt Fábri maga írta a regényből.


1969-ben végül a szovjet Tolsztoj-adaptáció, a Háború és béke nyert a legjobb idegennyelvű film kategóriájában.

Macskajáték, 1974
Makk Károly

A magyar film 1960-as években megkezdett diadalmenete a 70-es években is folytatódott, és ehhez a Fábri Zoltánhoz hasonlóan az idősebb generációhoz tartozó Makk Károly olyan alkotásokkal járult hozzá, mint az 1970-es, elsöprő sikerű Szerelem. Magyarország ezt a filmet is nevezte a legjobb idegennyelvű film kategóriájában, de jelölésig végül Makk egy másik filmje, a Macskajáték jutott el 1974-ben.

Makk Károly Tóth János operatőrrel együtt a forgatókönyvet Örkény levélformás kisregényből, nem a színpadra írt változatból készítette. A Macskajátékot ugyanis Örkény már az íráskor is filmnek szánta, direkt Makk kérésére írta 1963-ban, de akkor nem sikerült leforgatni. Örkény ezért színművet készített belőle, amely azóta is az egyik legkedveltebb darabja a magyar színházaknak.

Makk filmje lényegesen másféle megközelítést választott, mint a színpadi változatok: számtalan eszközzel kísérletezett a filmben, hogy bemutassa az öregedő testvérpár múltját és jelenét. A lineárisan haladó történetet emlékképek, fotók, flashbackek szakítják meg, de természetesen a színészi alakítások is központi jelentőségűek. Dayka Margit játssza Orbánnét, a Szkalla-testvérpár Pesten élő, kevésbé jómódú tagját, míg Bulla Elma a Münchenben élő, tolókocsiba kényszerült Gizát. Orbánné albérlőjének, Egérkének a szerepében Törőcsik Mari tűnik fel.


A Macskajátékot Cannes-ban Arany Pálmára is jelölték, mielőtt a legjobb idegennyelvű film Oscarjáért versenyzett volna. Itt azonban esélye sem volt Fellini Amarcordja mellett, amely a legjobb idegennyelvű film díja mellett még két Oscart kapott, a legjobb rendezésért és a legjobb eredeti forgatókönyvért.

Magyarok, 1978
Fábri Zoltán

Fábri Zoltán-filmet négy alkalommal nevezett Magyarország a legjobb idegennyelvű film díjára, utoljára 1978-ban a Magyarokat, amely A Pál utcai fiúkhoz hasonlóan jelölésig is eljutott. A film Balázs József azonos című regényéből készült, amely a II. világháború idején játszódik. A történet nyírségi magyar parasztokról szól, akik 1943-ban azért utaznak Németországba, hogy a harcoló németek helyett dolgozzanak egy nagybirtokon. A szegény sorsú emberek szívesen utaznak Németországba, ahol a magyar viszonyokhoz képest kifejezetten jó fizetést kaptak, és abban reménykedtek, hogy hazatérve jobb körülmények között élhetnek majd.

A film (és a könyv) olyan emberekről szól, akik csak elszenvedői a történelemnek: a magyar vendégmunkások Németországban menekültekkel, katonaszökevényekkel és hadifogolytáborral találják szembe magukat. Folyamatosan látják a háborúra utaló jeleket, de fogalmuk sincs a történelmi eseményekről, amelyek a háttérben zajlanak: nem tudják ki az a Hitler, csak azt tudják, hogy borzalmas dolgokat történnek. A film és a könyv azonban nemcsak a kisember és a történelem kapcsolatáról szól, hanem a címének megfelelően valamiféle általános magyar sorsot is megtestesít.

Fábri itt is maga készítette a forgatókönyvet, és már akkor tudta, hogy szeretné majd elkészíteni a film előzményét is. A Fábián Bálint találkozása Istennel című filmet Fábri 1980-ban készítette el, szintén egy Balázs József-regényből. Érdekesség hogy mindkét film főszerepét Koncz Gábor kapta, aki így először az fiút, Fábián Andrást, utána pedig az apát, Fábián Bálintot játszotta el.


A legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscart végül abban az évben egy francia film nyerte meg, a Gérard Depardieu főszereplésével készült Elő a zsebkendőkkel, amelyet Bertrand Blier rendezett.

Bizalom, 1980
Szabó István

Magyar filmek az 1980-as években kapták a legtöbb jelölést, és ez nagyrészt Szabó Istvánnak köszönhető, akinek négy filmje is jelölt volt a kategóriában. Az első ezek közül a Bizalom volt, amely Berlinben a legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve-díjat hozott Szabónak.

Listánkban a Bizalom az első olyan film, amely nem irodalmi mű alapján készült: forgatókönyvét Szabó István Szántó Erikával közösen írta. A film tulajdonképpen egy kamaradráma, amely a II. világháború vége felé, 1944-ben játszódik. Ekkor kerül egymás mellé János (Andorai Péter), a baloldali ellenálló, és Kata (Bánsági Ildikó), akinek a férje miatt kell illegalitásba vonulnia. A két idegen házaspárnak adja ki magát, ezért kénytelenek összezárva, egymásra utaltan élni, de amíg Kata bizalommal fordul János felé, cserébe bizalmatlanságot kap. A film kettejük feszültségterhes viszonyát dolgozza fel, amely különös szerelemmé alakul.

A Bizalom azért is fontos állomása Szabó István életművének, mert ekkor dolgozott együtt először Koltai Lajos operatőrrel, aki ezután készült filmjeiben már alkotótársként volt jelen.


A Bizalom jelölésekor a Moszkva nem hisz a könnyeknek című, az ötvenes években játszódó szovjet film nyerte meg a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscart.

Mephisto, 1981
Szabó István

Egy évvel később szintén Szabó István filmet nevezett Magyarország, ez volt a Mephisto, amely meg is nyerte a legjobb idegennyelvű filmnek járó díjat az 54. díjátadón, 1982-ben. Ezzel az eddigi egyetlen egész estés magyar film lett, amely Oscart nyert.


A Mephisto Szabó István karrierjében új korszakot nyitott meg. A rendező korai filmjei kifejezetten személyes témákon keresztül foglalkoztak az emberi kapcsolatokkal és az útkereséssel (Apa, Álmodozások kora, Szerelmesfilm). Ezután Szabó második „trilógiájában” már hangsúlyosabb jelen van a történelem, de még csak a magyar (Tűzoltó utca 25., Budapesti mesék, Bizalom). Az 1980-as években készült filmekkel Szabó kitágította a perspektívát, és a közép-európai történelem felé fordult, hogy ezen keresztül vizsgálja az erkölcs és a hatalom viszonyát.

A Mephisto alapját egy Klaus Mann-regény szolgáltatta, amely egy német színész, Hendrik Höfgen felemelkedését és ezzel párhuzamosan erkölcsi lealjasulását mutatja be az egyre jobban fasizálódó Németországban. Höfgen fokozatosan, legtöbbször a nők segítségével jut egyre magasabbra a művészeti világban, miközben a nácik egyre nagyobb hatalomra tesznek szert. Höfgennek az előmenetele érdekében kell hódolnia a hatalomnak, megtagadva ezzel saját múltját, politikai nézeteit és barátait.

A Szabó korábbi filmjeihez képest kifejezetten nagy költségvetésű Mephisto magyar, osztrák és nyugatnémet koprodukcióban készült. A forgatókönyvét is Szabó István írta Dobai Péterrel együtt, amiért díjat is nyert Cannes-ban. Az operatőr pedig Koltai Lajos volt, csakúgy, mint a Bizalomban. Hendrik Höfgent az osztrák színész, Klaus Maria Brandauer játszotta, de magyar színészek is feltűntek fontos szerepekben: Bánsági Ildikó Nicoletta von Niebuhrt, Höfgen egyik barátját és szövetségesét, Cserhalmi György Hans Miklast, a náci múltját megtagadó színészt alakította. De fontos szerepet játszott a filmben Andorai Péter is.


Jób lázadása, 1983
Gyöngyössy Imre – Kabay Barna

A Jób lázadása alkotói a bibliai történetet egy Tisza melletti kis faluba helyezték, a második világháború idején. A filmbeli Jób (Zenthe Ferenc) és felesége, Róza (Temessy Hédi) egy idős zsidó házaspár, akik összes gyereküket elvesztették, hasonlóan a bibliai Jóbhoz. Mivel semmiképpen sem szeretnének utód nélkül maradni, úgy döntenek, hogy öreg napjaikra örökbe fogadnak egy árva gyereket. Viszont a kisfiú, Lackó keresztény, ezért csak illegálisan kerülhet hozzájuk. Jób tanítja Lackót, és megismerteti a zsidó hagyományokkal is, de hiába élnek elzárt közösségben, a faluban is egyre jobban érződik az antiszemitizmus. A fenyegető veszély tudatában Jób úgy dönt, hogy a kisfiú érdekében inkább lemond róla. Csak azzal a fájdalmas döntéssel tudja megmenteni a kisfiút a deportálástól, hogy nyilvánosan megtagadja.

A Jób lázadása semmiképpen sem szokványos holokausztfilm, a halál helyett sokkal inkább az életre helyeződik benne a hangsúly. A film abban is különleges, hogy igyekszik a kisfiú szemével láttatni a számára még érthetetlen eseményeket.


A Jób lázadása forgatókönyvét a két rendező, Gyöngyössy Imre és Kabay Barna Petényi Katalinnal együtt írta. A három filmesnek a Jób lázadásán kívül több közös alkotása volt, egészen Gyöngyössy Imre 1994-ben bekövetkezett halálig. Petényi és Kabay ekkor közös filmmel emlékeztek meg róla (In memoriam Gyöngyössy Imre). Kabay Barna nevét azóta leginkább klasszikus magyar vígjátékok feldolgozásaiból ismerhetik a magyar nézők, hiszen ő rendezte a Hippolytot és a Meseautót is az ezredfordulón.

1985-ben, amikor a Jób lázadása versenyzett a legjobb idegennyelvű filmnek járó Oscarért a legendás svéd filmrendező, Ingmar Bergman Fanny és Alexander című alkotása nyerte a díjat.

Redl ezredes, 1985
Szabó István

1984-ben készült el Szabó István közép-európai trilógia néven emlegetett filmjeinek második darabja, a Redl ezredes, amely más történelmi helyzetben, de ugyanazokat a kérdéseket vizsgálja, mint a Mephisto. A történet címszereplője, Alfred Redl egyszerű rutén családból származik, mégis felvételt nyer egy nagy presztízsű kadétiskolába. Az Osztrák-Magyar Monarchia tisztje lesz, majd szorgalma és hűsége miatt egyre feljebb emelkedik a katonai ranglétrán - közben pedig igyekszik alacsony származását elfelejteni. Végül kénytelen feláldozni magát a monarchiáért, amelyben pedig már megrendült a bizalma, miután látta bomlásának előjeleit.

A Redl ezredest nemcsak a felvetett kérdések kapcsolják egybe a Mephistóval, hanem a koprodukciós megvalósítás és az alkotógárda is: a főszerepet ebben a filmben is Klaus Maria Brandauer játszotta, az operatőr pedig Koltai Lajos volt. A forgatókönyvet John Osborne Hazafit nekünk! című darabja és más források alapján Szabó István és Dobai Péter készítette, valós történelmi események alapján.


A filmnek legalább annyira pozitív volt a fogadtatása, mint a Mephistónak, Cannes-ban megnyerte a zsűri díját. Ezután a brit filmakadémiától megkapta a legjobb idegennyelvű filmnek járó BAFTA-díjat, illetve Golden Globe- és Oscar-jelölést is elért ebben a kategóriában. Végül mindkét díjat A hivatalos változat című argentin film nyerte meg.

Hanussen, 1988
Szabó István

A Hanusssen Szabó István közép-európai trilógiájának utolsó darabja, és egyben a Saul fia előtt az utolsó magyar alkotás, amelyet Oscar-díjra jelöltek a legjobb idegennyelvű film kategóriájában.

A Hanussennek is az osztrák Klaus Maria Brandauer a főszereplője, aki a filmben egy, az első világháborúban megsérült osztrák katonát játszik. A katonáról kiderül, hogy különleges képességei vannak: képes hatást gyakorolni mások elméjére. Berlinben utazik, és ott Eric Jan Hanussen néven lép fel hipnotizőrként és gondolatolvasóként. Feltételezett képességei az egyre nagyobb hatalomra szert tevő nácik figyelmét is felkeltik, ezért híressé válik, viszont veszélybe is kerül.

A forgatókönyvét ennek a filmnek is Szabó István írta Dobai Péterrel együtt, az operatőr pedig itt is Koltai Lajos volt.

Szabó Istvánt rendezőként Cannes-ban Arany Pálmára jelölték a filmért, és a Hanussen Golden Globe- és Oscar-jelölést is kapott. Ez utóbbi két díjat azonban a dán rendező, a Cannes-ban Arany Pálmát nyert Bille August Hódító Pelle című filmje nyerte meg.


A nagy füzet, 2013
Szász János

A Hanussen és a Saul fia sikere között eltelt 27 évben egy magyar film volt, amely a jelölés közelébe tudott kerülni. Ez a 2013-as A nagy füzet, amelyet a legjobb idegennyelvű film díjára nevezett alkotások úgynevezett rövidített listájába válogattak be esélyesként. Szász János filmje azonban végül nem került be a jelöltek közé – így nem versenyezhetett az Oscar-díjért.

A nagy füzet 2013-as sikere egy újításnak köszönhető: a kétlépcsős kiválasztási rendszert ugyanis csak tíz éve vezette be az amerikai filmakadémia az idegennyelvű filmek esetében. Míg korábban a nevezett filmek közül egyből öt jelöltet választottak ki a jelölőbizottságok, 2006 óta már létezik egy úgynevezett rövidített lista (shortlist) is. Erre kilenc film kerülhet fel, és később ezekből választják ki azt az ötöt, amelyik a legjobb idegennyelvű filmnek járó díjat megkaphatja az Oscar-gálán.

A német-francia-osztrák-magyar koprodukcióban készült film Kristóf Ágota regényén alapul, amely a második világháború idején játszódik. A történet egy ikerpárról szól (Gyémánt László, Gyémánt András), akiket szüleik nagyanyjukhoz (Molnár Piroska) küldenek egy kis faluba, hogy ott várják ki háború végét. A fiúk nagyanyjuknál folyamatos testi és lelki szenvedésnek vannak kitéve, amelyekről naplót vezetnek. Úgy döntenek, hogy közös erővel megkeményítik a lelküket, hogy így vészeljék át a megpróbáltatásokat.


A nagy füzet kritikai fogadtatása nem volt egyöntetű, de a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztiválon magyar filmként először megnyerte a fődíjat, a Kristály Glóbuszt. A 2013-ban nevezett filmek közül végül Paolo Sorrentino olasz filmrendező A nagy szépség című alkotása kapta meg az Oscart.

Saul fia, 2015
Nemes Jeles László

27 évet kellett várni a Hanussen után következő magyar Oscar-jelölésre, amelyet Nemes Jeles László Saul fia című holokausztdrámája kapott. 2015. október 1-jéig nevezhettek az országok filmeket a legjobb idegennyelvű film díjára, és 81 filmből kellett kiválasztania az akadémiának azt az ötöt, amely a 88. Oscar-gálán versenyez a díjért. Az már nyáron kiderült, hogy Magyarország a Saul fiát nevezi, miután már cannes-i bemutatásakor óriási sikert aratott. A filmet imádták a kritikusok, a forgalmazók versengtek a terjesztés jogaiért, és megkapta a filmfesztivál második legrangosabb elismerését, a zsűri Nagydíját.

A Saul fia ezután számos fesztiválmeghívást kapott, és sorra nyerte az európai és amerikai filmes díjakat. December 10-én derült ki, hogy a legjobb idegennyelvű film Golden Globe-díjára jelölték, amelyet egy hónappal később meg is nyert. Ez történelmi siker volt az országnak, magyar film ugyanis még soha nem nyert Golden Globe-ot. Pár nappal később, január 14-én pedig az is kiderült, hogy a Saul fia az Oscar-díjért is versenyben van: beválasztották a legjobb idegennyelvű film díjára jelölt filmek szűkített, öt alkotást tartalmazó listájára.

A Saul fiát a szakma elsősorban azért ünnepli, mert nem szokványos holokausztfilm: az auschwitzi haláltáborban játszódik, de a hangsúly nem a tábor működésén van, hanem egy elképzelt magyar rabon, Saulon. Saul az úgynevezett Sonderkommando tagja, így az a feladata, hogy a gázkamrában elpusztult társai után kitakarítson, mielőtt ő is hasonló sorsa jutna. Gépiesen végzi a munkáját egészen addig, amíg egy fiú holttestére bukkan, akit a saját gyerekének hisz. Utána már csak az az egy cél lebeg a szeme előtt, hogy rendesen eltemethesse a fiát egy rabbi segítségével. A film végig Saulra koncentrál, az ő nézőpontjából tapasztalunk meg mindent, ami a haláltáborban történik.

A film forgatókönyvét is Nemes Jeles László írta Clara Royer francia írónővel együtt, Saul szerepében pedig Röhrig Géza látható, akinek a rendezőhöz hasonlóan ez volt az első nagyjátékfilmje. A film sokat dicsért képi világáért és az ehhez társuló különleges hangeffektekért Erdély Mátyás operatőr és Zányi Tamás hangmérnök volt a felelős, akiket külön-külön is sok szakmai díjra jelöltek.


A film alkotói az Oscar-jelölés bejelentése után sajtótájékoztatót tartottak, ahol Nemes Jeles László így foglalta össze a sikert: Nem vagyunk zsenik, csak sokat dolgoztunk.

A Saul fiát a kategória egyik fő esélyeseként tartják számon, a díjátadó február 28-án lesz.