Maverick sztorija most már biztosan folytatódik, kérdés, hogy az új történet mennyire jön majd be a klasszikus rajongóinak.
Tom Cruise és Jerry Bruckheimer. Fotó: Twitter
Jerry Bruckheimer megadta a rajongóknak azt, amit a Top Gun első része óta vártak, érkezik a második rész. A folytatás producere már egy közös fotót is posztolt a főszereplővel, Tom Cruise-zal.

"Most értem haza a New Orleans-i kiruccanásomról, ahol régi barátommal, Tom Cruis-zal egyeztettünk a Top Gun 2-ről." -olvasható közös fotójuk mellett. A film rajongói már 1986 óta várják a folytatást, melynek érkezését tavaly nyáron a Slydance vezérigazgatója, David Ellison ismerte el.

A forgatókönyvet Justin Marks írja, amiben Maverick már egy ötödik generációs vadászgéppel fog megküzdeni a fejlett drónokkal. Állítólag a sztori nagyon mai lesz, éppen ezért kockázatos húzás. Remélhetőleg a rajongók is megbékélnek majd a modern megközelítéssel. A bemutató dátuma egyelőre nem ismert, de addig is ideje elkezdeni a ráhangolódást a Berlin Take My Breathe Away című dalával.