Nem a túl sok elfogyasztott kalória miatt van olyan sok túlsúlyos, hanem azért, mert nem mozgunk eleget - állapította meg egy amerikai kutatás.
A Stanford University kutatói 20 év adatait elemezve jutottak erre az eredményre. Egy nagyszabású felmérésből kiderült, hogy az amerikaiak szabadidős fizikai aktivitása jelentősen csökkent a vizsgálat időszakban, míg az elfogyasztott kalóriamennyiség változatlan maradt, a testtömeg-index (BMI) pedig növekedett, különösen a fiatal nők körében.

A 2010-es adatok szerint a fiatal nők 51,7, a férfiak 43,6 százaléka semmilyen szabadidős fizikai tevékenységet nem végzett. 1994-ben ez az arány csak 19,1, illetve 11,4 százalék volt.

Emellett a BMI évente 0,37 százalékkal növekedett, mint ahogy a derékátmérő is - vagyis nemcsak többen lettek túlsúlyosak, de többeket érint az úgynevezett alma típusú elhízás (ezt tekintik veszélyesebbnek, mert jelentősen növeli az obezitással összefüggő betegségek rizikóját).

"Ezek az eredmények cáfolják azt a népszerű elképzelést, hogy az amerikaiak az egészségtelen ételek és a túlevés miatt híznak el" - mondta a kutatás vezetője, Uri Ladabaum professzor. 

A tanulmány a The American Journal of Medicine című szaklapban jelent meg.