Jónak értékelte a lengyel tévénézők többsége Beata Szydlo miniszterelnök fellépését azon a plenáris vitán, amelyet az Európai Parlament rendezett kedden a jogállamiság lengyelországi helyzetéről, de lapkommentárok szerint a kormányfő jó szereplése sem oldotta fel a lengyel kormány és az egyes uniós tisztségviselők közötti feszültséget. 
A több mint két óra hosszat tartó vitát - melynek során Szydlo elutasította, hogy az októberi lengyel választások nyomán abszolút parlamenti többséghez jutott Jog és Igazságosság párt (PiS) sértené a jogállamiság elveit - a TVP Info közszolgálati hírtelevízió teljes egészében közvetítette. Nézőinek egy internetes felmérésben azt a kérdést tette fel, hogy a kormányfő fellépése kedvezett-e Lengyelországnak. A több mint 43 ezer válaszoló 81,7 százaléka úgy találta, hogy igen, ellenkező véleményen csak 18,3 százalékuk volt.

Pozitívan értékelte a strasbourgi vita kimenetelét több lengyel jobboldali politikus. Witold Waszczykowski külügyminiszter szerda reggel a lengyel közszolgálati rádióban úgy vélte: a vita során "egy új európai vezető született: a neve Beata Szydlo". Waszczykowski ugyanakkor bírálóan nyilatkozott arról, hogy a vitát egyáltalán megrendezték, és úgy látta: ez az "európai technokraták kezdeményezése volt, akiknek a lengyel ellenzék szurkolt". A PiS politikusainak tudomása szerint a fő ellenzéki erő, a Polgári Platform (PO) sürgeti, hogy a vita után az Európai Parlament a PiS-kormányt elítélő határozatot fogadjon el.

A PO nevében nyilatkozó Bogdan Zdrojewski európai parlamenti képviselő és volt kulturális miniszter a Twitter közösségi oldalon tett bejegyzésében úgy látta, hogy Lengyelország "újabb kellemetlenségekre számíthat", miután a vita során felszólaló "euroszkeptikus képviselők erős támogatást" nyújtottak Szydlónak. Grzegorz Schetyna volt külügyminiszter szerda reggeli sajtóértekezletén úgy vélte, hogy Szydlo nem adott választ az európai parlamenti képviselők által megfogalmazott kétségeire, ezért a vita "más formában" folytatódni fog.

Tomasz Wróblewski, a Wprost konzervatív hetilap főszerkesztője azt írta kommentárjában: "Bakot lőttek, akik Szydlo vereségét vártak a vitától. A kormányfő jelentős politikai tőkét kovácsolt magának." A Rzeczpospolita jobbközép napilap kommentátora, Jerzy Haszczynski ugyanakkor úgy gondolja, hogy a PiS-kormánynak Szydlo sikeres fellépése után is az uniós színtéren "arculati" problémákkal kell megküzdenie. Jaroslaw Wlodarczyk, a Press Klub Polska (sajtóklub) elnöke szerint a kormányfő jó szereplése ellenére a vita nem adott választ az Európai Bizottság azon aggodalmaira, melyeket az új lengyel kormány intézkedéseivel kapcsolatban megfogalmazott. 

A kommentárok a vita belpolitikai hatását is értékelték, a szerzők pártszimpátiájuktól függetlenül "a PO vereségéről" beszéltek. Többen úgy véltek, hogy a PO-ban az utóbbi napokban tovább nőttek a hosszabb ideje megnyilvánuló belső feszültségek, és ez a pártnak a vitával kapcsolatos stratégiájára is kihatott. Többen rámutattak, hogy a PO képviselői távoztak a vitáról. Az európai liberálisok frakciójának elnöke, Guy Verhofstadt "jobban vitázott Szydlóval, mint a büszkén hallgató PO" - írta Pawel Wronski, a balliberális Gazeta Wyborcza újságírója.

A strasbourgi vita során a felszólalók az új lengyel kormánynak az alkotmánybírósággal, valamint a közmédiával kapcsolatos intézkedéseit vitatták meg. Az Európai Bizottság a múlt héten indított előzetes vizsgálatot Lengyelország ellen az uniós jogállamisági mechanizmus keretében.

Forrás: MTI