A lengyel parlament alsóháza (szejm) csütörtökön elfogadta a Beata Szydlo kormányfő által előterjesztett, Lengyelország nemzetközi helyzetéről és külpolitikájáról szóló jelentést, amely visszautasítja a jogállami alapelvek állítólagos lengyelországi megsértéséről szóló uniós bírálatokat.
A dokumentum elfogadása mellett szavaztak a parlamenti többséggel rendelkező Jog és Igazságosság (PiS) mellett a harmadik legnagyobb parlamenti párt, a Kukiz´15 képviselői, valamint 3 független honatya. A többi ellenzéki tömörülés - a Polgári Platform (PO), a Nowoczesna (Modern) párt, valamint a Lengyel Parasztpárt (PSL) elutasította a jelentést.

A dokumentumot Beata Szydlo szerda délelőtt ismertette, s a róla szóló parlamenti vita párhuzamosan folyt az Európai Bizottságban (EB) zajló vitával, melynek végén Frans Timmermans bizottsági alelnök bejelentette: a brüsszeli végrehajtó testület a jogállamisági mechanizmus keretében előzetes vizsgálatot kezdeményez a lengyelországi fejleményekkel - az alkotmánybíróság összetételének részleges megváltoztatásával és a közmédiareformmal - kapcsolatban. 

Beata Szydlo szerdai beszédében rágalomnak nevezte azokat az állításokat, miszerint Lengyelországban megsértenék a demokratikus alapelveket, és arra kérte a képviselőket, hogy támogassák a kormányt a nemzetközi színtéren. 

A kormányfő utalt a jelentésben a közte és a parlamenti frakcióvezetők között kedden létrejött konszenzusra, miszerint a belpolitikai problémákat Lengyelországban, nem pedig uniós színtéren kell megoldani. A szerdai parlamenti vita viszont már a kormánypárt és az ellenzék közötti ellentéteket hozta felszínre ez ügyben. 

A jelentés a jövő héten esedékes, Lengyelországról szóló európai parlamenti vitához kapcsolódik. A vitán jelen lesz az alig két hónapja hivatalba lépett lengyel kormány feje is.

Forrás: MTI