Vádat emeltek egy férfi ellen, aki húsz hónap alatt kétszáz embertől csalt ki pénzt, egyebek mellett mobiltelefonokat és számítástechnikai eszközöket hirdetett az interneten, ám fizetés után a vevőknek nem küldött semmit.
A Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség közleménye szerint a 30 éves férfi 2013. március és 2014. november között különböző internetes oldalakon mobiltelefonokat, táblagépeket, televíziókat, navigációs rendszereket, számítógépes játékokat, számítástechnikai eszközöket hirdetett eladásra 25 ezer és 109 ezer forint közötti összegekért. A férfi a vételár átutalása után nem küldte el a műszaki cikkeket a vevőknek, hiszen azokkal valójában nem is rendelkezett. 

A férfi ellen a Tatabányai Járási és Nyomozó Ügyészség kisebb kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat. Az ügyészség a börtönbüntetés kiszabása mellett azt is indítványozta, hogy a vádlott térítse meg a sértettek kárát.

Forrás: MTI