Lőrincze Lajos nyelvészre emlékeztek kedden az állami díjas nyelvész születésének századik évfordulója alkalmából a budapesti Farkasréti temetőben a Nemzeti Örökség Intézete kezdeményezésére.
Kozák Péter, a Nemzeti Örökség Intézetének munkatársa az Édes anyanyelvünk című rádióműsorból ismert nyelvész sírjánál mondott beszédében úgy fogalmazott, Lőrincze Lajos a nyelvet az ember szempontjából ítélte meg, nem ostorozta az óvatlan hibákat. Hozzátette, hogy ez az emberközpontú nyelvészet eredményes volt, bár a hatása nem látványos, nem szemléltethető grafikonokkal. Felidézte a nyelvész azon gondolatát, miszerint a magyar nyelvet teljesen megtanulni nem lehet, azt saját megfogalmazásában Lőrincze Lajos is csupán "kóstolgatta".

Novák Jánosné, a Lőrincze Lajos Mikóházi Általános Iskola igazgatója úgy fogalmazott: egy iskola mindig olyan személyiséget választ névadójául, akire példaképként tekint. Ez ugyanakkor nagy felelősséget is jelent, hiszen a pedagógusok és a diákok méltók kell, hogy legyenek a választott névadó szellemiségéhez. Hozzáfűzte, Lőrincze Lajos példája azt mutatja a falusi diákok számára, hogy ragaszkodni kell a szülőföldhöz, ugyanis a nyelvész is egy elmaradott térségben, a Veszprém megyei Szentgálon született, és innen kitörve lett országosan ismert, szülőfalujához azonban mindvégig hű maradt.

Kemény Gábor, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Nyelvtudományi Intézetének nyugalmazott tudományos tanácsadója szerint Lőrincze Lajos a magyar nyelvművelés megújítója és tekintélyének helyreállítója. Szakmailag nagyon felkészült kutató volt, azonban nem tudományos karriert épített, hanem "szétosztogatta" tudását. Talán tízezernél is több, hozzá írt levelet válaszolt meg egytől egyig "pontosan és barátságosan, olykor csöppnyi iróniával".

Kemény Gábor kiemelte: nem egyhamar születik még egy olyan nyelvész, mint amilyen Lőrincze Lajos volt. 

Lőrincze Lajost az elmúlt évszázad magyar nyelvművelésének legnagyobb hatású egyéniségeként tartják számon. A nyelvész 1939-ben megnyerte az első Jó magyar kiejtési versenyt, ott ismerkedett meg a tiszta beszéd ügyéért (is) küzdő Kodály Zoltánnal, akihez aztán haláláig töretlen barátság fűzte.

A második világháború után Budapestre került, a Teleki Pálról elnevezett tudományos intézetben működő Néptudományi Intézetnek lett a munkatársa, később ebből jött létre az MTA Nyelvtudományi Intézete.

A nyelvjárások iránti vonzalma 1952-ben kapott országos fórumot, amikor Kodály Zoltán biztatására ő vette át Halász Gyula felújított rádióműsorát, az Édes anyanyelvünket. Az ötperces műsor 1955-től vasárnap reggelenként, majd 1961-től már hetente háromszor hangzott el, és a külföldön élő magyaroknak szóló adásban is sugározták.

A rádiósorozatot negyven éven át, szinte a haláláig folytatta. Sikerült olyan formát kialakítania, amely szórakoztatva tanít. Katedra nélkül vált belőle a nemzet tanára, tudományos alapossággal, ízes dialektusban válaszolt a hozzá intézett kérdésekre, de sohasem vált tudálékossá. Az emberközpontú nyelvművelést igyekezett meghonosítani a korábbi nyelvközpontúval szemben: azt vallotta, hogy a nyelvművelés tárgya nem elsősorban a nyelv, hanem az ember.

Budapesten halt meg 1993. október 11-én. Szülőfalujában, Szentgálon emlékház, emléktábla és dombormű tanúskodik róla, és a falu iskoláját is róla nevezték el. Születésének centenáriumán az Anyanyelvápolók Szövetsége Lőrincze Lajos-emlékévet kezdeményezett.

Forrás: MTI