Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) elutasította a Chelsea vezetőedzője, José Mourinho fellebbezését, amelyet a pénzbüntetése és az eltiltása ellen nyújtott be.
Fotó: |
A portugál tréner október elején, a Southamptontól elszenvedett 3-1-es hazai vereség után bírálta a játékvezetőt, szerinte ugyanis Robert Madley azért nem ítélt büntetőt, amikor Martin Stekelenburg a tizenhatoson belül buktatta Radamel Falcaót, mert félt. Ezért a kijelentésért az FA 50 ezer font (21 millió forint) megfizetésére kötelezte és egymeccses eltiltással is büntette. Utóbbit felfüggesztették, és csak akkor léptetik életbe, ha egy éven belül ismét hasonló fegyelmi vétséget követ el.
A BBC honlapjának cikke szerint fellebbezésében Mourinho elismerte, hogy helytelenül viselkedett, de tagadta, hogy megkérdőjelezte volna a bíró becsületességét. Úgy érvelt, hogy egyrészt nem tökéletes az angol nyelvtudása, ezért félreérhetően nyilatkozott, másrészt az angol élvonalban öt kollégája is szereplője volt hasonló ügyeknek, őket mégsem büntették meg ilyen súlyosan.
A Chelsea edzőjének beadványát elbíráló bizottság ezeket nem tartotta eléggé meggyőző érveknek, ahogyan azt sem, hogy az edző a lefújás után - amikor az ominózus nyilatkozatot tette - még a mérkőzés hatása alatt volt.
"José Mourinho tapasztalt vezetőedző és tapasztalt interjúalany. Ezúttal nem pillanatnyi dühkitörésről, hanem egy elég hosszú nyilatkozatról volt szó, amely során láthatóan nyugodt volt, és kontrollálta, amit mondott" - írta a fellebbezés elutasításának indoklásában az FA.
Forrás: MTI
0 Megjegyzések