A történet Erdélyben, Báthori Zsigmond idejében indul, a szereplők részesei a korabeli zavaros, nehéz időknek, s mintegy alulról szemlélik a történéseket és élik meg minden napjaik során. 

Borbála és Gyárfás élete egymástól függetlenül bonyolódik, és a történelem váratlan helyzetekbe sodorja őket. Borbála a saját életén gondolkodott. Nem sok öröm jutott neki osztályrészül eddigelé, ezután pedig még annyi sem. Egyedül maradt férfi segítség nélkül a gazdasággal, családdal, árván maradt gyermekeivel, s a kötelességekkel. 

A fenyő ott fenn a sziklacsúcson egyedül áll, hiába tépi a vihar, mégis zöldell. Gyárfás tudatában elásva ott lappangott mindaz, ami családjában történt, ha nem is beszélt róla soha. A kisgyermekkorában hallott történet édesapja kálváriájáról sokszor kísértette álmaiban. 

Édesanyja emlegetésére pillanat alatt végigfutott rajta az egész. Ibolya valamit észrevett, mert megkérdezte, mi történt, de a férfi csak rázta a fejét, hogy semmi baj, de ezek az emlékek felidézték benne a gyermekkorában átélt eseményeket is. Édesapja hiába szenvedte végig az első világháború alatt a hadifogság minden nyomorát, negyvennégyben - negyvenöt évesen - behívták frontszolgálatra, amikor már a várostól csak alig 40-50 kilométerre dörögtek az ágyuk, és egyre másra érkeztek a sebesült szállítmányok a hadikórházba. 

Hiába üvöltött a rádió dicső csatákról és írtak a lapok taktikai visszavonulásról, benne volt a levegőben a veszteség. 

A család későbbi tagjai átélik a 89-es változásokat, s azoknak részeseivé is válnak. Az emberi sorsok kikényszerített, vagy véletlenszerű alakulásának megfejtése izgalmas írói feladat. A történelmi környezetbe helyezett történések következményei a jelenkorig gyűrűznek, az események ide-oda ingáznak. 

Hőseim élete a körülmények által meghatározottan a zordon viharok megpróbáltatásai és a távolról felcsillanó kék ég reményei között zajlik, látszólag céltalanul hányódnak a végletek között, s igyekeznek helytállni, végig menni az előttük kanyargó végtelen utakon.